Színpadra vitt rögvalóság: ilyen előadás sem nagyon volt még Magyarországon

Nagy Boglárka   
  Megosztom
Színpadra vitt rögvalóság: ilyen előadás sem nagyon volt még Magyarországon

Egy új műfajjal, a fórumszínházzal ismerkedhettek meg az érdeklődők Nyíregyházán. Az interaktív előadás alapvetően dél-amerikai gyökérrel rendelkezik, a darab elkészítésére a rendezőket a műfaj egyik legnépszerűbb, angol társulata készítette fel egy workshop keretében. A színpadon nyolc amatőr, de annál lelkesebb roma színész mutatott be olyan élethelyzeteket, amelyek akár azokkal is megtörténhettek volna, akik a közönség sorai között ültek. Ezt az állítást azért is merték kijelenteni, mert a saját és a környezetükben élők történeteiből állították össze a vasárnapi előadást.

A fórumszínház szó hallatán a legtöbben arra a hagyományos előadásmódra gondolhatnak, amikor a színészek a színpadon játszanak, a közönség pedig a sorokból nézi őket és igazából nem alakul ki közöttük semmilyen kapcsolat. Ennek szinte szöges ellentéte történt Nyíregyházán, a Parforum Részvételi Kutatóműhely, a Káva Kulturális Műhely és a XXI.Századi Roma Nők Egyesületének közös munkájának köszönhetően. A fórumszínház egy közös gondolkodásnak a tere, a közönség legalább annyira fontos és aktív része a darabnak, mint az előadók.

Nyíregyházán nyolc roma és nem roma amatőr színész játszotta el azokat a jeleneteket, amelyek velük vagy ismerősükkel is megtörtént már. Ott lépünk be a történetbe, amikor a főszereplő Erzsike megtudja, hogy ikreket vár, így kicsi lesz számukra az a lakás, ahol már így is négyen élnek. Az önkormányzatnál kiutasítják, kiderül, hogy férje nyolc hónapja nem fizeti a számlákat, a lánya pedig beleszeretett egy olyan férfibe, aki Svájcban nőket futtatott. Miután a közönség végignézte az előadást, a színészek újra előadják a darabot azzal a különbséggel, hogy a nézők bármikor bekiabálhatják, hogy stop és Erzsike helyére ülhetnek, megváltoztathatják a szerepet vagy akár a történetet is.

Ez a fórum színház kicsit más, mint azok az interaktív játékok, ami most nagyon divatos, a fogyasztói társadalom diktálja, hogy egyre több ilyen legyen. Egy régebbi műfaj, amit a 60-as évek végén, 70-es évek elején találtak ki és mindig arra épít, hogy vannak olyan problémáink az életben, amiket nem lehet egyszerűen csak dumálással megoldani, hanem muszáj benne mozognunk is, ahhoz, hogy a valódi problémához nyúljunk. Mindenkinek vannak ideológiái jó ötletekről, de ha látjuk a konkrét helyzetet, tényleg bele kell mennünk, akkor más típusú ötleteink lesznek. Ráadásul, ha látom, hogy mit csinál a másik, akkor lesz egy testi ötletem nekem is. És ha ez megvan, hogy egyszerre gondolkodunk verbálisan és nem verbálisan is, és látjuk egymást, akkor abból tényleg tudnak olyan megoldás ötletek születni, amik egyébként nem jutnak eszébe a közpolitika alkotónak, meg a szociológusnak meg az önkormányzatnak. Aztán majd kiderül, hogy ezeket lehet-e átvinni szociodrámában vagy valami más játékban a valóságba, de ez a logikája, hogy együtt

- mesélte a program egyik szervezője, Oblath Márton.

Magyarországon még elég kevés ilyen kísérlet van, a fórumszínház eredetileg egy dél-amerikai hagyomány, két hónappal ezelőtt egy angol társulat - aki jelenleg a legnépszerűbb ebben a viszonylatban - szervezett képzést hazánkban, azon szinte mindenki részt vett, aki trénerként dolgozott a nyíregyházi produkcióban. A vasárnapi előadás egy kísérlet volt arra, hogy megismerve az angol fórumszínházas hagyományt, azt hogyan lehet Kelet-Magyarországon, roma közöségekkel kipróbálni. A nyíregyházi közel 40-50 fős közönség egész este aktív volt, nem csak nők, férfiak is átvették Erzsike szerepét egy-egy jelenet erejéig.

Mindig reménykedni lehet, hogy sikerül eltalálni azt a problémát, ami tényleg érdekli a közönséget, meg sikerül az amatőr színészekkel azt olyan formára hozni, hogy az tényleg utaljon ezekre a problémákra. Én azt láttam, hogy ez most stimmelt. Ez egy nagyon sűrű sztori, ez így talán nem mindig fordul elő, de minden probléma, ami benne van, az több embert személyesen is érint. Ezt nem lehet előre tudni, hogy mennyire működik jól, de azt láttam, hogy ez itt jól működött és ami igazán érdekes volt az az, hogy két órát kibírt a közönség. Volt egy ilyen hullámvölgy, általában egy óránál fogy el az emberek türelme, de itt még utána is jöttek az ötletek. Ez most egy ilyen jól sikerült dolog volt

- mondta Oblath Márton, a Parforum Részvételi Kutatóműhely vezetője.

Az amatőr színészek mind fiatal felnőttek, akik tagjai vagy önkéntesei a XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesületének. Volt közöttük olyan is, aki mozgássérült, de szociális területen dolgozik, volt, aki még diák és aki már családanya, romák és nem romák egyaránt.

Mi mindig úgy dolgozunk, hogy van egy helyi szervezet, aki egyébként valamilyen közösségfejlesztő munkát már végez egy ideje és úgy tűnik, hogy az ő munkájában most jött el a pillanat, hogy valamilyen művészet alapú eszközzel részvételi kutatásba hívja be a résztvevőket. Itt a XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesületénél olyan szociális munkások dolgoznak, akik korábban terepen voltak vagy önkormányzatnál és azért van egy olyan 15 fős ifjúsági csapat, akik pont ez a 18-30 közötti korban vannak, amikor felnőtté kell válni. Ez mindenkinek egy nehéz folyamat és ha az ember nem járt jó iskolába és kevés is a pénze és sok problémával küzd a családja, akkor nagyon nehezen találja ki, hogy ő kicsoda és mit akarhat. Ez egy szerencsés találkozás volt, mert minden amatőr színész lelkesen jött már az első pillanatban, nem azért, hogy csináljunk színházat és hátha felfedez Hollywood, hanem gondolkozni akart, hogy mit lehetne csinálni azokkal a bajokkal, amiket feldolgoztunk

- mesélte Olblath Márton a szervezői folyamatokról.

A főszereplő Erzsikét Makuláné Tóth Renáta alakította. Ahogy a szerepében, a valóságban is négy gyermek édesanyja, mégis szakított időt az előadásra, fontosnak tartja, hogy tanuljanak egymás történeteiből.

Én minden egyes jelenetét élveztem, nem jelentett problémát, hogy bármilyen arcot felvegyek. Március elején még játék formájában hozták elő, hogy lesz az előadás és akkor volt ez a két nap felkészülni, a szombat és vasárnap. Saját tapasztalom az az volt, hogy én is családanya vagyok, amit sajátomnak éreztem az a gyerekvállalás, de volt olyan történeti szál is, amit ismerősök által hallottam már. Mi direkt hagytuk, hogy a közönség tudjon stopot mondani, nem raktunk be megoldást is az előadásban, a közönség ezért jött el, hogy ötleteljenek

- mesélte Renáta az előadás után.

A fórumszínház minden napos, megtörtént problémákat dolgoz fel. Nincs megoldás, nincs happy end, a feltett problémára közös megoldásokat keresünk, mondta Makula Réka, a XXI. Századi Roma Nők Országos Egyesületének elnöke.

Digitális történetmesélés workshopon már részt vettünk korábban, majd idén januárban keresték meg az egyesületet, hogy megpróbálkoznának Nyíregyházán a fórumszínház műfajjal. Legtöbben mikor meghallották, hogy fórumszínház, nem is tudták, hogy miről van szó, azt hitték egy hagyományos darabban kell szerepelni

- tette hozzá Makula Réka.

Az egyesület 2016 márciusában alakult tíz aktív roma és nem roma hölggyel, fő tevékenységük és céljuk, hogy még hangsúlyosabb szerepet kapjanak a roma nők a közéletben. A szervezetben dolgozók leginkább szegregált területeken dolgoztak, így tudják, hogy milyen programot érdemes szervezni a roma közösségnek.

Ezért sem volt véletlen, hogy a roma női szerep kapta a nagy hangsúlyt a nyíregyházi előadásban is. Nagy súly, teher és felelősség van egy nőn, a család feje a férfi, de a nyaka a nő, ezt az előadás is nagyon szépen bemutatta

- mesélte az elnök.

Az előadás a pénz, az adósság és az adósságcsapda témára épült, a végén pedig olyan közös megoldási kísérleteket kerestek a nézők, amelyek akár egy döntéshozói szinten is megállnák a helyüket. Ilyen volt például, hogy az önkormányzat akár személyesen is keresse fel azokat, akik két-három hónappal elmaradtak a lakbérfizetéssel, kiemelték a családon belüli kommunikáció fontosságát és a védőnői tanácsadás kiszélesítését.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

rögvalóság

nyíregyháza

makula réka

káva kulturális műhely

xxi.századi roma nők egyesülete

parforum részvételi kutatóműhely

fórumszínház

oblath márton