Idén is megrendezik a Nemzetközi Dixieland Fesztivált Salgótarjánban

MTI   
  Megosztom
Idén is megrendezik a Nemzetközi Dixieland Fesztivált Salgótarjánban

A 35. Nemzetközi Dixieland Fesztivált rendezik meg Salgótarjánban, az évtizedeket felidéző plakátkiállításra és beszélgetésre is várják a zenebarátokat. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették kedden a Salgótarjánnal szomszédos Somoskőújfalun, ahol megkezdődött a dixieland fesztiválhoz kapcsolódó, szombatig tartó ifjúsági dzsessztábor a Lélekpendítők Társasága szervezésében.

Nagyon fontos egy város történetében, hogy egy zenei rendezvény ilyen hosszú, virágzó életet tud felmutatni, mondta Tóth Csaba fesztiváligazgató, aki szerint a fiatalok nemcsak tanulnak a táborban - ahol Gyárfás István, Csík Adolf és Winand Gábor irányítja a szakmai munkát -, hanem a nagyközönség előtt is bemutatkozhatnak, amikor szombaton a tábor tanárokból és diákokból álló formációi és a Storyville Jazz Band adnak koncertet a Beszterce lakótelepen.

Hat napon keresztül szól a dixieland muzsika Salgótarjánban, minden korosztályt megszólító műsorkínálattal. Csütörtökön beavató koncertek lesznek középiskolás fiatalok számára a Windsingers vokálegyüttes közreműködésével, majd este a Gruop'n'swing Gengszterkorzió című előadása a József Attila Művelődési Központban.

A Budapest Marching Band tart hangulatébresztőt pénteken a Beszterce téren és a belvárosi Fő téren, ahol majd a visegrádi gálát rendezik. Ott a szlovákiai V8 Band, a cseh J. J. Petr Sovic & Gramofon, a lengyel Boba Jazz Band, valamint a Debrecen Dixieland Jazz Band, Berki Tamás, és Gyárfás István lép fel. Az utóbbi 16 évben már a visegrádi együttműködésben szervezik a salgótarjáni fesztivált. Ezután éjszakába nyúlóan zajlik a jam session a Kohász Művelődési Központban.

Vasárnap a Szent József-plébániatemplom ad helyet a hagyományos gospelkoncertnek, ám a hagyományoktól eltérően nem ez, hanem a délutáni, Jazz a Föld körül elnevezésű program zárja a fesztivált a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolában.

A Nemzetközi Dixieland Fesztivál 35 éve című plakátkiállítást szerdán délután nyitják meg a megyei könyvtárban, majd csütörtökön a városi művelődési központ üvegcsarnokában jubileumon a fesztivál elmúlt évtizedeiről szerveznek beszélgetést Tóth Csabával és Berki Tamással, aki két évtizeden át volt a fesztivál szólistája és moderátora. A kiállítás május 10-ig látogatható.

Fotó: MTI/Komka Péter

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fesztivál

salgótarján

koncert