Nehogy rossz helyre menj: új helyszínt kap a VOLT fesztivál!
Július 25-én új helyszínen, a korábbi fesztivál szomszédságában nyitja meg kapuit a legnagyobb vidéki fesztivál, a 27. Telekom VOLT – írja a Portfolio.
A fesztivál 1993-as indulása óta folyamatosan kérdés a helyszín, mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT egyik alapítója. A Soproni Sportcentrumot a kezdeti évek után kinőtték, onnan költözött a Lővér Kempingbe a rendezvény, amely 2018-ig több, szomszédos területtel együtt adott otthont a VOLT-nak.
A fesztivált 2001 óta rendezték meg a kempingben, a területen azonban nem volt lehetőség fejlesztésekre. 2016-ban viszont a Modern Városok Program keretében 1 milliárd forint értékű fejlesztési támogatást kapott Sopron egy szabadtéri fesztiválhelyszín kialakítására, a beruházás tavasszal indult el. A szervezők megállapodást kötöttek a város vezetésével arról, hogy a következő 10 évben garantáltan marad Sopronban a rendezvény. A terület az év többi részében a város rendezvényhelyszíneként működik.
Lobenwein szerint a költözés a gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy a kempinget kikerülve, Harta felé (a korábbi nagyszínpad irányába) mozdul el a fesztivál. A legfontosabb változást a látogatók valószínűleg észre sem fogják venni, hiszen a föld alatt található: a területet közművesítették, új víz-, szennyvíz-, és csatornahálózatot építettek ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)