Óriási halszörny akadt horogra: így fogták ki a merenyei horgásztóból

HelloVidék   
  Megosztom
Óriási halszörny akadt horogra: így fogták ki a merenyei horgásztóból

A szigetvári Kerekes Barnabás és Vacsora János jó barátságban van a tógazdával, Regős Györggyel, így nem meglepő, hogy mikor szabadságon vannak, rögtön pecázni mennek hozzá - írja a bama.hu.

Én Sopronban dolgozom, a barátom Németországban. Korábban is fogtunk nagy méretű 30-40 kilós harcsát, ám június végén jóval nagyobb akadt a horgunkra

- mondta a lapnak Kerekes Barnabás, aki a nagy fogás napjáról is mesélt. Mint mondta, a tó sekély részén voltak, amikor a tenyeres kárászra rákapott a hal. Mivel a húzása nagyon erős volt, így már tudták, hogy nagy hallal lesz dolguk. 30-40 perc volt a fárasztás, ennyi idő kellett, hogy ki tudják húzni a partra az állatot. A kifogott harcsa 210 centiméter hosszú volt és 72 kiló. A két horgász miután lefotózta a gigafogást, visszaengedték a halat a tóba.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hal

harcsa

horgász

fogás

horgászat