Friss képek: nézd meg, milyen szép lett a magyarok kedvenc vidéki fürdője!

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Friss képek: nézd meg, milyen szép lett a magyarok kedvenc vidéki fürdője!

Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a Zalakarosi Fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét, amelyet kedden avattak fel.

Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott az átadáson azt mondta: Zalakaros egy élhető, fejlődő és komoly értékekkel rendelkező kisváros, ahol az önkormányzat, a gazdasági és turisztikai szereplők nem pusztán feladatnak, hanem küldetésüknek érzik, hogy a kivételes adottságokat kellő módon hasznosítsák. Emlékeztetett arra, hogy a múlt évben kiemelkedő eredményeket ért el a város,

Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója kifejtette: a közel egymilliárd forintos, saját forrásból, kilenc hónap alatt megvalósított felújítás révén ötcsillagos színvonalú fejlesztést hajtottak végre.

Tavaly meghaladta a 650 ezret a Zalakarosi Fürdő látogatóinak száma, és ezzel együtt a második legnépszerűbb magyarországi fürdőhelynek is megválasztották. Nem lehet lemondani a további fejlesztésekről, mert belföldön és külföldön is magas színvonalú konkurensei vannak a zalai fürdőhelynek.

A mostani beruházás során kicserélték a teljes gépészeti és elektromos rendszert, a vízforgatót, ugyanakkor a kupolás, ragasztottfa-szerkezet stílusjegyeit meghagyva szigetelték is a teljes épületet. Padlófűtést építettek be, kicserélték a nyílászárókat, illetve újdonságként sósvizes medencét is létrehoztak a létesítményben.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az évről évre megvalósuló új zalakarosi fejlesztések mind egy koncepciót mutatnak, a minőségi turizmust és a családosok kikapcsolódását szolgálják.

Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: az önerőből megvalósított fejlesztés azért nagyon nagy jelentőségű, mert a hazai és uniós források igénybe vétele mellett még komolyabb fejlesztések valósulhatnak meg.

Novák Ferenc, a város polgármestere említést tett arról, hogy az alig 50 éve indult fürdőhelyen néhány hónapja fogadták a 30 milliomodik látogatót. Ehhez az eredményhez folyamatos fejlesztések, új attrakciók és szolgáltatások kellettek. A most felújított gyógykert 1992-ben nyílt meg, ami ellen akkoriban még sokan tüntettek is, amiért drágábban magasabb szintű szolgáltatást kínált. A polgármester ehhez hozzátette: azóta bebizonyosodott a döntés helyessége, hiszen az elmúlt évtizedekben százezrek vették igénybe az emeltebb szintű szolgáltatásokat.

Zalakaros, 2019. július 23.
A Zalakarosi Fürdő megújult gyógycentruma az átadás napján, 2019. július 23-án. Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét.
MTI/Varga György
A Zalakarosi Fürdő megújult gyógycentruma az átadás napján, 2019. július 23-án. Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét. MTI/Varga György
Zalakaros, 2019. július 23.
A Zalakarosi Fürdő megújult gyógycentrumának medencéje az átadás napján, 2019. július 23-án. Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét.
MTI/Varga György
A Zalakarosi Fürdő megújult gyógycentrumának medencéje az átadás napján, 2019. július 23-án. Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét. MTI/Varga György
Zalakaros, 2019. április 18.
A Zalakarosi Fürdő teljes körű rekonstrukción átesett gyógykertjének medencéje 2019. április 18-án. A szabadtéri területen új gépészeti berendezést kapott a mintegy 300 négyzetméteres gyógyvizes medence, amelynek a teljes burkolatát is kicserélték, továbbá új térburkolatot és kerítést építettek, valamint növelték a zöldfelületet, amihez öntözőrendszert is kialakítottak. A részleg területén új ülő- és pihenőbútorokat is elhelyeztek. A beruházás értéke közel 80 millió forint volt.
MTI/Varga György
A Zalakarosi Fürdő teljes körű rekonstrukción átesett gyógykertjének medencéje 2019. április 18-án. A szabadtéri területen új gépészeti berendezést kapott a mintegy 300 négyzetméteres gyógyvizes medence, amelynek a teljes burkolatát is kicserélték, továbbá új térburkolatot és kerítést építettek, valamint növelték a zöldfelületet, amihez öntözőrendszert is kialakítottak. A részleg területén új ülő- és pihenőbútorokat is elhelyeztek. A beruházás értéke közel 80 millió forint volt. MTI/Varga György

Fotók: MTI/Varga György

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

zalakaros

strand

fürdő

gyógyfürdő

gyógykert

gyógycentrum

spa

wellness

medence