Mese, mese mátka, pattanj lóhátra: vidám volt a hangulat a terápiás táborban

MTI   
  Megosztom
Mese, mese mátka, pattanj lóhátra: vidám volt a hangulat a terápiás táborban

A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is komplex terápiás táborokat szervezett a MOL Alapítvány Gyermekgyógyító Program támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának terápiás foglalkozásaira járó gyerekeknek.

A MOL Alapítvány Gyermekgyógyító Program által támogatott táborokban öt hét alatt összesen 71, különböző típusú sérüléssel élő gyermek vett részt. A 4 és 18 év közötti gyerekek között volt tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, hiperaktív, szorongó, hallássérült, látássérült, mozgássérült, halmozottan sérült, valamint pszichés problémákkal küzdő gyermek is.

Az első tábor látássérült gyerekek számára volt. A program mottója ez volt: "Cirkuszvarázs" A második tábor magatartásproblémás, szorongó, érzelmi és indulati zavarokkal küzdő gyermekeknek, mottója "Bátorság tábor" volt. A harmadik tábort pszichés zavarokkal küzdő kamaszok részére szerveztük "Ismerd meg a környezetedet" címmel.

A negyedik tábor tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekeknek szólt, "Lóháton az iskolába" címmel. Az utolsó táborba óvodás és kisiskolás korú, tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, érzékszervi fogyatékos és mozgássérült gyermekek jöttek. Mottója ez volt: "Mese, mese mátka" - Mátyás király meséi. A táborok nagyon jó hangulatban teltek, a gyerekek élvezték a színes programokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tábor

gyerekek

sérült

terápia