Igazi ritkaság: már látható Szegeden az újszülött kicsi fehér oroszlán

MTI   
  Megosztom
Igazi ritkaság: már látható Szegeden az újszülött kicsi fehér oroszlán

Már a kifutóban látható a Szegedi Vadasparkban májusban született világos színű, szinte fehér oroszlánkölyök, amely gondozóitól a Szonja nevet kapta - közölte Veprik Róbert igazgató.

A nőstény május 15-én az oroszlánház biztonságában hozta világra kicsinyét. Az anyát és a kölyköt néhány hétig ezt követően is elkülönítve tartották a hímtől, Timbától, a családtagok a héten először találkozhattak a kifutóban. Az összeszoktatás minden probléma nélkül zajlott, ami nem volt meglepetés, hiszen eddig is látta, szagolhatta egymást apa és lánya. Szonja elsősorban a kora délelőtti órákban aktív, a nyári melegben, déltájban már ő is inkább az árnyékban pihen, ahogy szülei teszik.

Ez a második alkalom, hogy sikerült szaporítani a ritka színváltozathoz tartozó oroszlánokat Szegeden. Szonja néhány éves nővérét, Amalit már a győri Xantus János Állatkertben nevelik. A most három hónapos kölyök várhatóan egyéves kora után kerül másik állatkertbe.

A kölyök természetvédelmi szempontból is értékesnek számít, hiszen viszonylag kevés a dél-afrikai oroszlán (Panthera leo krugeri) alfajához tartozó világos színváltozat genetikailag tiszta egyedeinek száma. Állatkertekben és tenyészfarmokon háromszáz példány élhet, természetes körülmények között számuk pedig csupán egy tucat körül lehet.

A fehérnek nevezett, de valójában halvány bézs színű oroszlán Afrika egyik legtitokzatosabb állata, hiszen évszázadokon keresztül csak sejtették létét, viszont csak kevesen látták. Az első feljegyzés az 1930-as évekből származik, de ezt akkor csak a fantázia szüleményének vélték. 1975-ben azonban egy biológus fotókat is készített, amikor családjával véletlen megpillantotta őket Dél-Afrikában, Timbavati térségében.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szeged

állatkert

állatpark

vadaspark

oroszlán

kölyök