Útnak indult a hevesi könyvtárbusz: Eger volt az első állomás
![Útnak indult a hevesi könyvtárbusz: Eger volt az első állomás Útnak indult a hevesi könyvtárbusz: Eger volt az első állomás](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2019/09/1568385280-RXcI4ZIDT_md.jpg)
Heves megye 23 települését rendszeresen látogató és ott mobil könyvtári szolgáltatásokat nyújtó, korszerűen felszerelt könyvtárbuszt adtak át pénteken Egerben.
Az eseményen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár arról beszélt: fontos a könyvtárak közötti együttműködés és az ország kulturális kincseinek minél szélesebb körű megismertetése.
Rámutatott arra, hogy a Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg után Heves megyére is kiterjedő könyvtárbusz-program azt üzeni, hogy ki kell törni a megszokott keretekből és az intézmények falai közül más módon kell a kultúrát eljuttatni az emberekhez. A különlegesen felszerelt, modern jármű megjelenése kéthetente érkezik majd az érintett hevesi települések lakóihoz, kiemelten a fiatalokhoz
- fogalmazott.
A város büszke történelmi értékeire, köztük több mint 250 éves főegyházmegyei könyvtárára. Ugyanakkor jelenére is büszke, benne az Év könyvtára elismerést is kiérdemelt, minősített Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárral. A bibliotéka kiemelkedő olvasást népszerűsítő programjai mellett innovatív, nyitott és kezdeményező, ezt igazolja egy közelmúltbeli akciója is, melynek keretében könyvautomatát létesítettek a városban
- tette hozzá Habis László, Eger polgármestere.
Emlékeztetett arra, hogy a napokban adták át a mintegy félmilliárd forintból felújított, egykori tiszt klub épületében kialakított könyvtárat, melynek végleges otthona a Nagypréposti palotában lesz majd. A most felavatott könyvtárbusz ezt kiegészítve a 21. század technológiájával segít a vidéki településekre is eljuttatni az olvasás élményét
- jelentette ki a polgármester.
Tőzsér Istvánné, a könyvtár igazgatója az MTI-nek elmondta: a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 68 millió forintot fordított a könyvtárbusz-program helyi megvalósítására az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával. A klímaberendezéssel is felszerelt jármű belsejében 1500 kötet és dvd, 3 számítógép, nagyképernyős televízió, projektor található. Minden olyan szolgáltatás elérhető a buszban, amelyekkel eddig csak hagyományos könyvtárban találkozhattak az olvasók: könyv- és dvd-kölcsönzés, folyóiratok, számítógéphasználat, wifi, multimédiás eszközök használata. Emellett a busz külső oldalán QR-kódok vannak elhelyezve, amelyek segítségével okoseszközökön könyvek, megzenésített versek, mesék érhetők el.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)