Szörnyű helyzetbe kerültek: így segíthetünk a bajba jutott intézménynek

MTI   
  Megosztom
Szörnyű helyzetbe kerültek: így segíthetünk a bajba jutott intézménynek

Online jótékonysági műsort tartanat a Szegedi Nemzeti Színház támogatására. Az előző évad legsikeresebb produkcióját május 9-én 19 órától tekinthetik meg az interneten az érdeklődők, akik jegyvásárlásukkal segíthetnek a járvány miatt nehéz helyzetbe került színháznak.

Online jótékonysági műsort tartanak a Szegedi Nemzeti Színház támogatására, az est a teátrum előző évadának egyik legsikeresebb produkciójához, a Valahol Európában című musicalhez kapcsolódik. A Radványi Géza és Balázs Béla 1947-es filmje alapján készült darabot - az előző és a márciusban hirtelen félbeszakadt évadban - több mint ötven alkalommal láthatta a közönség. A mű a 75 éve véget ért II. világháborúban játszódik, ősbemutatóját pedig 25 éve tartották a Budapesti Operettszínházban.

Az évfordulók alkalmából a Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged, a Szeged Első Lions Club és a Dömötör-díj létrehozói május 9-én 19 órától online jótékonysági műsor rendeznek, amelynek nézői jegyvásárlásukkal támogathatják a járvány miatt nehéz helyzetbe került Szegedi Nemzeti Színházat.

Az emlékműsorban a támogatók beszélgetést láthatnak a Valahol Európában szerzőivel, többek között egyik írójával, Böhm Györggyel, Dés László zeneszerzővel, a darabot hangszerelő Malek Miklóssal, Horváth Péterrel, az ősbemutató társszerző-rendezőjével, a főbb szereplők közül pedig Szinetár Dórával és Haumann Péterrel. A nagy sikerű szegedi produkció rendezője, Szőcs Artur és a Szegedi Nemzeti Színház művészei, Ágoston Katalin, Pálfi Zoltán, valamint a Kuksit alakító Hrabovszky Bercel szintén részt vesznek az emlékesten.

A műsorban több bejátszás is látható majd a Szegedi Nemzeti Színház előadásából, és a Valahol Európában 2011-es változatából, amelyet Béres Attila állított színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

járvány

színház

szeged