Kiderült: ez lesz idén az ikonikus balatoni verseny sorsa

MTI   
  Megosztom
Kiderült: ez lesz idén az ikonikus balatoni verseny sorsa

A tókerülő verseny új időpontjáról a szakbizottságokkal, Balatonfüred városával, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel egyeztetve legkésőbb május 29-ig hoz döntést a szövetség.

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy június elsejétől szigorú biztonsági szabályok betartásával újra lehet versenyeket szervezni. A Kékszalagot viszont biztosan nem rendezik meg az eredeti időpontban, azaz július 2-4-én.

Az MVSZ vezetése a szakbizottságok javaslatára elfogadta, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében a fokozatosság elvét követve történjen meg. Ennek értelmében június 1-től nyílik lehetőség a hivatalos rendszerben vitorlás versenyeket rendezni - áll a szövetség szerdai közleményében. Az utánpótlás neveléssel foglalkozó tagszervezeteknek azt javasolják, hogy fokozatosan indítsák el ifjúsági programjaikat a megfelelő biztonsági intézkedések betartása mellett az MVSZ erre vonatkozó ajánlásainak figyelembevételével.

Holczhauser András főtitkár elmondta: a sportági szakszövetség több ajánlást is kidolgozott a versenyszezon beindításával kapcsolatosan, szem előtt tartva, hogy a veszélyhelyzetet csak könnyítette a kormányzat, nem pedig teljesen feloldotta. Ezeknek megfelelően

Nincs lehetőség csoportosulásra, nem lehet tartani helyszíni nevezést, kormányosi értekezletet, fogadást, szponzortalálkozót és díjkiosztó ünnepséget sem. Mellőzni kell a nézőhajókat, valamint a cateringet. A rendező- és mentőhajók kötelező felszerelését ki kell egészíteni maszkkal, gumikesztyűvel és szemüveggel, amelyek használat utáni elkülönített megsemmisítéséről gondoskodni kell, csakúgy, mint a mentő- és rendezőhajók és eszközök naponta, minden használat előtti fertőtlenítéséről is.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kékszalag

balaton

vitorlázás

magyar vitorlás szövetség

verseny