Víz öntött el több szabadstrandot: ilyen körülmények között szó sem lehet fürdésről

HelloVidék   
  Megosztom
Víz öntött el több szabadstrandot: ilyen körülmények között szó sem lehet fürdésről

A mindszenti szabadstrandon a következő hét elején számítanak a Tisza tetőzésére, várhatóan a teljes partot elárasztja a folyó. Makónál az áradó Maros miatt a napozó és a kalandpark egy része is víz alatt - írja a Délmagyar.

Ahogy a portál írja, a gát felől tölti fel majd az árteret a Tisza a mindszenti szakaszon.

Hétfői vagy keddi te­­tőzésre számítunk, hat és fél méteres vízállással. Várhatóan a játszótér alatt áll meg az emelkedés. A magasabban fekvő fürdőző terület ilyenkor ugyan szárazon marad, ám az odavezető bekötőutat elárasztja a megemelkedő folyó

- mondta a szabadstrandot üzemeltető Mindszenti Városgazda Nonprofit Kft. vezetője, Pataki Sándor. Hozzátette, úgy látja, az árhullám július közepéig fel­­tehetően akadályozza a fürdőzést. Amint Tokajnál apad a folyó, onnantól nyolc-tíz nap után sejtik az ár levonulását a térségben.

Kitért arra is, hogy a lassú apadás után iszapos üledéket rak le a folyó. Ezt el kell takarítani, majd a tereprendezés után az ÁNTSZ vízmintát vesz, és csak ezután nyit ki újra a strand.

Bár nyári árhullámra számítottuk, az idei rendkívülinek mondható. A pár óra alatt lehulló, akár harminc milliméteres csapadék nem ne­vezhető szokványosnak

- tette hozzá Pataki Sándor.

A makói strand­­nál a Maros szintje pénteken ismét ma­­ga­­­sabb lett egy kicsit. A napozót víz borítja, sőt, még a kalandpark egy része sincs szárazon. A folyó vízgyűjtő területén esett eső képes volt emelni a vízszinten. Ilyen körülmények között szó sem lehet fürdésről, úszásról, lubickolásról. Az erre figyelmeztető tábla is vízben áll.

Ha a víz elvonul, utána még lesz dolgunk bőven, mielőtt csobbanhatnának a vendégek. A víz visszahúzódása után a most még el­­öntött területeket meg kell tisztítani a sártól, de például a fürdőhelyet is ki kell jelölni bójákkal, a vízből pedig mintát kell vennie a közegészségügyi szakhatóságnak. Akkor nyithat hivatalosan a strand, ha ennek az eredménye is megfelelő. A víz jelenlegi állását látva erre még biztosan heteket kell várni. A hangulatos üdülőövezetben található Maros-parti strand egyébként nagyon népszerű. A közelében lombkoronasétány, a területén pedig gyerekek és felnőttek számára is használható kalandpark van, de különböző sportolási lehetőségeket is kínál. A strandra belépőjegy váltása nélkül mehetünk be

- mondta Szűcs Gábor, az üzemeltető városgazdálkodási divízió vezetője.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szabadstrand

strand

vihar

eső

árvíz

tisza

maros

folyó

áradás