Bekeményítenek Siófokon: alkoholstop lép érvénybe a városban augusztustól

HelloVidék   
  Megosztom
Bekeményítenek Siófokon: alkoholstop lép érvénybe a városban augusztustól

A testület végül 9 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadta el az üzletek éjszakai alkoholstopját, a közterületi szeszfogyasztás esetében 8-4 volt ugyanez az arány. A város óriásplakátokon és kisebb hirdetőtáblákon is propagálja az új rendet, az internetes eszközök mellett - írta meg a Siófoki Hírek.

A vírushelyzet után eddig nem tapasztalt agresszivitással engedik ki a gőzt sokan.Elszaporodtak a garázda jellegű cselekmények; jellemző az ittasság, sok a sérüléssel járó cselekmény

- idézte a siófoki képviselő-testület Bene Zsolt alezredes, városi rendőrkapitány szavait.

Ahogy a portál írja, az ülésen bejelentették a polgármester döntését, miszerint

  • a közterületi alkoholfogyasztás megtiltásának a kiterjesztése az egész város területére augusztus 1-től (kivéve például a strandokat és a vendéglátó egységeket) vonatkozik.
  • Az éjszaka nyitva tartó üzletekben az alkoholárusítás betiltása 22 és 6 óra között kötelező.
  • Valamint (a vendéglátó egységek itt is kivételt jelentenek), augusztus 30-ig újra rendezvényterületté nyilvánították a Petőfi sétányt, ezáltal lehetővé vált a biztonsági őrszemélyzet alkalmazása áteresztő pontokkal.

Újra megjelentek a részegen, csordában vonuló bulituristák a városban, akik tonnaszám hagyják a szemetet maguk után. Feltankolnak az üzletekben, aztán mire a partra érnek, már dülöngélnek – rájuk nincs szüksége a városnak. Bírom a rendőrkapitány ígéretét a rendelet szigorú betartatására

– mondta a polgármester.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

siófok

alkohol

alkoholfogyasztás

korlátozás