Filmesek lepték el Salgótarjánt: a Netflix új sorozatában láthatjuk majd a várost

HelloVidék   
  Megosztom
Filmesek lepték el Salgótarjánt: a Netflix új sorozatában láthatjuk majd a várost

A nógrádi megyeszékhely Berlin évtizedekkel ezelőtti főtereként tűnik majd fel a Netflix új sorozatában, várhatóan jövő tavasszal - számolt be róla a nool.hu.

Kisebb fajta káosz alakult ki hétfő délután Salgótarján belvárosában, ugyanis egyik pillanatról a másikra havazni kezdett a Múzeum tér környékén. Azonban minél közelebb értünk a Dornyay Béla Múzeumhoz, a járókelők számára annál világosabbá vált, hogy nem egy furcsa időjárási jelenségnek vagyunk a szemtanúi, hanem egy filmforgatás kellős közepébe csöppentünk

- számolt be róla a portál.

Mint írják, leállították a gyalogos közlekedést hétfő délután a Múzeum téren és a városháza környékén és szalagokkal zárták le a környéket. A filmvásznon Salgótarjánt az egykori berlini főtereként láthatjuk majd. A forgatás helyszínán az épületeken német feliratok látszódtak, előttük pedig hatvanas-hetvenes évekbeli ruhákat viselő színészek sétáltak, miközben a stábtagok serényen gyártották a műhavat, a hangosbemondóból pedig már hallatszott a vezényszó: Action! azaz Felvétel!

Információink szerint a kordonok mögött a Netflix egy új német sorozatának a jelenetét forgatták, amely egy cég valós történetét tárja majd a nézők elé. Az operatőr, a rendező, a látványtervező, a sminkes és a színészek mind német állampolgárok voltak, a stábmunka nagy részét magyarok végzik, jó néhány helyi statiszta közreműködésével. Várkonyi Gáspár a forgatási helyszínekért felelős menedzser portálunknak azt is elárulta, hogy a koronavírus helyzet miatt Németországban nem tudták tovább folytatni a sorozat forgatását, így esett a választás Magyarországra, azon belül pedig a fővárosra és a megyeszékhelyre, amely építészeti jellemzői alapján megállja a helyét a korabeli berlini főtérként

- írta meg a lap.

A sorozatban várhatóan 2021 márciusában vagy áprilisában láthatjuk viszont Salgótarjánt a Netflix felületén. Jelenleg az utolsó jeleneteket forgatják

- mondta Várkonyi Gáspár.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

forgatás

film

filmforgatás

salgótarján

netflix

sorozat

németország

berlin

nógrád megye