6 vidéki színház, amelyik online is megtartja az előadásokat: itt a műsor

HelloVidék   
  Megosztom
6 vidéki színház, amelyik online is megtartja az előadásokat: itt a műsor

A járvány terjedésével és a szigorodó korlátozásoknak köszönhetően sokan inkább a lakásban maradnak napközben és hétvégén is. A borongós időben legtöbben szívesebben választják a szórakoztató olvasmányokat, filmeket. Most nincs lehetőségünk színházi élményekkel sem színesíteni a mindennapokat az intézmények bezárása miatt. A színházak azonban mindent megtesznek, hogy ne hagyják cserben a kultúrára szomjazó közönséget. Mutatjuk milyen lehetőségek közül válogathatunk a virtuális térbe költözött produkciók egyre szélesebb sorából.

A színházak épp csak egy rövid időre lélegezhettek fel a koronavírus-járvány első hullámát követően, a második hullám felerősödésével ismét a kulturális intézményeket is érintő korlátozásokat vezettek be. November 3-án videóban jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a járvány terjedésének lassítása érdekében hozott új intézkedéseket többek között, hogy a szórakozóhelyeket bezárják és a mozikra, színházakra vonatkozóan is új szabályokat hoztak.

A szigorítások bevezetésével, akik színházban szerettek volna megnézni egy darabot kötelező volt végig maszkot viselniük és csak minden harmadik széken ülhethettek a közönség soraiban. Lássuk be, hogy ilyen formában azért nem a megszokott színházi élményt kapjuk. Ennek ellenére a társulatok minőségi előadásokkal és népszerű darabokkal színesítették a repertoárt, amiből a szórakozni vágyó közönség válogathatott.

Néhány nappal később az eddigieknél jóval szigorúbb korlátozásokat vezetett be a kormány:

A legújabb korlátozások betartásával újra az otthoni programok kerültek fókuszba, így az olvasás és a filmezés mellet, a kuturális élet különböző szektoraiban is új lehetőségekkel próbálnak a mindennapok részeként továbbra is szórakoztatni. Néhány színház már tavasszal is próbálkozott az online előadásokkal és virtuális térbe költöztette a darabokat, amelyeket általában időkorláttal tettek elérhetővé az interneten. Most ismét több helyen ezt a módot választották a legnagyobb budapesti intézmények mellett, már vidéken is.

Online elérhető előadásokat kínál például:

A színházak saját Facebook oldalukon, YouTube csatornájukon vagy weboldalukon teszik közzé a közvetítések dátumai és a megtekinthető darabokat. Az online előadások összegyűjtését tűzte ki célul az e-Színház, amely a csatlakozó magyarországi színházak értékes produktumait kínálja megtekintésre a színházkedvelőknek.

Többek között megnézhetjük a Móricz Zsigmond Színház társulatának előadásában a Kalucsni című darabot vagy a Gabbler Heddát rögzített előadásként egyenesen a Kecskeméti Katona József Színházból. Az előadások hosszú sorában szerepel a Vörösmarty Színház előadása, a Rajongók és egy igazi klasszikus a Tartuffe a Veszprémi Petőfi Színházból.

Az e-színház platformot az Alapítvány a Magyar Színházakért fejlesztette és hozta létre a színházi szakma aktív bevonása mellett. Fontos céljuk, hogy ebben a nehéz helyzetben támogasság a színházak és a színházakban alkotók működését, munkáját. A jegyeket korlátozott számban normál és támogatói áron is van lehetőség megvásárolni az élő közvetítésekre. A vásárlást követően pedig az e-mail címünkre érkezik a link.

A rögzített előadásokat kedvezőbb áron nézhetjük meg 1990 forintért. Ebben az esetben egy hét áll rendelkezésünkre, hogy megtekintsük a választott darabot. Az e-Színház közelebb hozza otthonunkhoz a színházi élményt, de természetesen, ha nem szeretnénk többezres összegeket költeni a számítógépünkön vagy a televízión lejátszott előadásokra sok esetben régebbi előadásokat, színdarab részleteket a színházak közösségi oldalán és videós csatornáján is visszanézhetünk.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

színház

film

online

szórakozás

koronavírus

járvány

korlátozások