Ettől cukibb ma már nem lesz: szamárcsikóval bővült a Szegedi Vadaspark állománya
A vadaspark a járványügyi intézkedések miatt lassan 2 hónapja zárva, de nem áll meg az élet - írja a Délmagyar.
Ahogy a portál írja, szamárcsikó látott napvilágot a Szegedi Vadasparkban, hiszen hétfő reggelre megszületett Ida és Kelemen, a szamárpár újabb csikója. A kis csődör a Bonifác nevet kapta, és anyja óvó tekintete mellett piheni ki a születés fáradalmait.
Bonifác érkezésére a gondozók már régóta vártak, hiszen Ida szemmel láthatóan nagyon közel járt már az elléshez. “Szélte-hossza egy volt ” – szokták ugye mondani. Az időzítés pedig tökéletes lett, és bár egy szamár születése nem tekinthető zoológiai szenzációnak, mégis szívmelengető érzés egy kis csacsit látni. Az ünnepek után az új évben pedig ilyen remek hírrel sokkal jobb megkezdeni a munkát.
Bonifác is a szamarakra jellemző hatalmas füllel született, amely jól látható még úgy is, hogy a szalma között összegömbölyödve pihen. A szamarak nagy füle egyrészről a kifinomult hallás érzékszerve, másrészt származásának éghajlatáról árulkodik: a túlhevülés ellen védi az állatot, mivel nagy párologtató felület is egyben. Ugyanakkor a házi szamár előnyös tulajdonsága, hogy nem igényes a takarmányozásra, a betegségekkel és a szélsőséges időjárási körülményekkel szemben ellenálló, termetéhez képest nagy a teherbírása, amelyet gyakran az ember a végletekig kihasznál. Annak ellenére, hogy szamár jelzővel kifejezetten a butának tartott embereket szoktuk illetni, nem túl kedvesen, alapvetően egy kifejezetten intelligens állatról van szó.
Szerencsére a kis göndörszőrű apróságnak nem kell “kihasználástól” tartania, ahogy szüleinek sem. Egy ideig még anyjával a Dél-Alföldi Tanya-bemutató istállójában erősödik, majd rövidesen találkozhat apjával, Kelemennel is külső kifutójukban, a medvék szomszédságában. Akkor pedig reméljük látogatóink is megcsodálhatják, hogy Kelemen rikító kék szemét örökölte-e
- írja közleményében a vadaspark.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)