Folytatódik a hulladékvadászat: különleges hajóval gyűjtik a szemetet a Bodrogon
A PET Kupa szervezői az elsősorban a kárpátaljai területekről származó – főleg műanyag – palackokat és más kidobott használati tárgyakat gyűjtik ki erre a célra átalakított hajójukkal, a Petivel - írta meg a boon.hu.
Az a hulladékmennyiség érkezett el a Bodrog magyarországi szakaszára, amely két héttel ezelőtt gyűlt össze az áradás nyomán a Latorcán Munkácsnál. Ugyan kárpátaljai barátaik, főleg önkéntesek igyekeztek kigyűjteni a hulladék nagy részét a vízből, ám egy komoly mennyiség mégis eljutott Szlovákián át Magyarországra. A PET Kupa önkéntesei három napja dolgoznak Olaszliszkánál. Beszámolójuk szerint az első nap rengeteg hulladékot gyűjtöttek ki a folyóból, amelynek mennyisége tegnapig fokozatosan csökkent
- mondta a portálnak Molnár Attila Dávid, a Természetfilm.hu Egyesület elnöke, a PET Kupa egyik ötletgazdája. Hozzátette, hajójuk számtalan innovációt, ötletet felvonultat, amely hatékonnyá és környezetbaráttá teszi tevékenységüket.
A különleges vízi jármű ugyanis a folyó sodrását használja ahhoz, hogy a szembe érkező palackokhoz lehessen irányítani a csápjait, vagyis a motort ritkán indítják be. A kiszedett hulladékot már a hajón, egy – ugyancsak a vízből kihalászott – valamikori fagyasztószekrényből átalakított tárolóban anyag és szín alapján különválogatják, az alapján derül ki, melyek hasznosíthatók újra. A PET Kalózok útjukra indítottak három GPS-szel ellátott palackot is, amelyek a hulladék útjáról és „életéről” adnak majd hasznos információkat
- számolt be róla a lap.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)