Ezt a helyet sosem unnánk meg: vitorlaverseny nyitotta meg az idei szezont

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Ezt a helyet sosem unnánk meg: vitorlaverseny nyitotta meg az idei szezont

A hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében nyitották meg a vitorlás szezont ma Balatonfüreden, valamint elrajtolt a 878 Co. Nagydíj. A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett eseményen 164 hajó mérte össze a tudását, valamint hivatalosan megnyitották a Balaton turisztikai idényét.

A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett ünnepségen Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a versenyre 164 hajó nevezett. A közelgő, tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a továbbra is bizonytalanságot jelentő járványhelyzet ellenére optimistán tekintenek a jövőbe, és nagy erőkkel készülnek a megmérettetésre.

Holczhauser András, a szervezet főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy az évadnyitón 26 kategóriában állnak rajthoz versenyzők, Alsóörs és Tihany érintése után Balatonfüredre térnek vissza, a távot legkésőbb délután fél 5-ig kell teljesíteni. Kiemelte: a mezőnyben 15 százalékos a női versenyzők aránya. A díjátadót - melyet 1935 óta rendeznek meg - július 21-én tartják.

A vitorlabontó ünnepséggel a szezon rajtja mellett hagyományosan a turisztikai idény kezdetét is ünnepeljük

- fogalmazott Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

Reményét fejezte ki, hogy a vitorlázás tekintetében is sikeres lesz az idei, olimpiai év. Hangsúlyozta: még soha nem volt akkora esély szép eredmények elérésére úgy a férfi, mint a női szakágban, mint Tokióban.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balaton

balatonfüred

vitorlás szezon

turisztika

szezonnyitó

szezon

vitorlásverseny

vitorlabontás

magyar tenger

utazás

nyaralás