Jó hír a bringásoknak: kerékpárt is szállíthatnak a Mecsekre tartó pécsi buszok
Két Mecsekre tartó autóbuszon külön díj nélkül szállíthatnak kerékpárt az utasok június 5-től Pécsen - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata.
Mint írták, a helyi közösségi közlekedési feladatokat ellátó, városi tulajdonú Tüke Busz Zrt. új szolgáltatása a szabad- és munkaszüneti napokon, a menetrendben kerékpár ikonnal megjelölt mecseki járatok esetében lesz elérhető.
A tervek szerint a pécsiek és a városba látogató turisták a 34-es, Dömörkapuhoz, valamint a 35-ös, Misinatetőre közlekedő autóbuszokon, rögzítő eszköz segítségével szállíthatják kerékpárjukat.
A közleményben idézték Ruzsa Csaba pécsi alpolgármestert, aki hangsúlyozta, hogy a közösségi közlekedés szolgáltatásainak bővítésével a kerékpáros közlekedés és az aktív mecseki turizmus iránti egyre fokozódó igényt szeretnék kielégíteni.
A június 5-én induló tesztüzem várhatóan július közepéig tart. Amennyiben az új szolgáltatás fogadtatása kedvező, akkor megvizsgálják, hogy a kerékpárszállítást hogyan lehet valamennyi mecseki járatra kiterjeszteni a későbbiekben.
A busztársaság közölte, hogy ismereteik szerint jelenleg Budapesten, Szegeden, Kaposváron és Miskolcon van lehetőség kerékpárszállításra, e szolgáltatást pedig jellemzően villamosokon biztosítják a közlekedési társaságok.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)