Elképesztő elismerés: nemzetközi építészeti díjat kapott a Miskolci Egyetem

HelloVidék   
  Megosztom
Elképesztő elismerés: nemzetközi építészeti díjat kapott a Miskolci Egyetem

A Miskolci Egyetem kampuszán álló, 1960-as években épült műhelycsarnok tereinek újrafogalmazása a Délkelet-Európa legjobb kreatív projektjeit felvonultató Big See Award Építészet kategóriájának díját nyerte el, és 2021 októberében várhatóan esélyes lesz a fődíjra is.

Az újonnan létesült Korszerű anyagok és Intelligens Technológiák Felsőoktatási Ipari Együttműködési Központnak (FIEK) otthont adó épületben új kutatóhelyek létesültek, valamint egy innovációs és Start-up Központ kapott benne helyet, a rekonstrukció eredményeképpen pedig a funkciót tükröző fiatalos, inspiráló, a kreatív energiákat erősítő, ugyanakkor reprezentációra is alkalmas terek születtek. A 2019-ben befejeződött átalakítás terveit a budapesti MG Építész Kft. jegyzi.

A korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák, valamint intelligens irányítási és automatizálási rendszerek kifejlesztése áll annak az együttműködésnek a fókuszában, amely az ipar szereplői és a Miskolci Egyetem között valósult meg. Ennek keretében jött létre a Korszerű anyagok és Intelligens Technológiák Felsőoktatási Ipari Együttműködési Központ, röviden FIEK, amelynek tereit az 1962-ben épült Labor-műhelycsarnok épületében alakították ki. A FIEK célja az ipar szereplői és az egyetem kutatási hálózatának összekapcsolása, a fejlett technológiákat alkalmazó nagyvállalatok kutatási, fejlesztési és innovációs igényeinek feltérképezése és piaci alapon való kiszolgálása. Az 5,8 milliárdos fejlesztés eredményeképpen az együttműködés résztvevői megosztják egymással kutatói infrastruktúrájukat, az egyetem az ipari partnerek által definiált kutatási feladatokat végez, és a laborfejlesztéseknek köszönhetően új kutatóhelyek is létrejöttek, aminek az egész északmagyarországi régió K + F + I képessége szempontjából van jelentősége.

Az 1962-ben épült Labor-műhelycsarnok, amely hat egyforma, szerkezetileg egymástól független hajóból és egy keskenyebb fejépületből áll, valaha a műszaki képzési területhez tartozó oktatási célokat szolgált, azonban a benne működő funkciók azóta megváltoztak. A rekonstrukció során a meglévő helyiségeket részben felújították, részben átalakították, valamint új tereket is kialakítottak. A leginkább látványos beavatkozási pontokat a csarnok új főbejárata a reprezentatív fogadóterekkel, a startup-központ, valamint a csarnokot a szomszédos épülettel összekapcsoló új gyalogoshíd jelentette.

A 3. hajó délkeleti fejrészében létesült reprezentatív főbejárat és a kiállítási térnek is használható bejárati csarnok nagyvonalú, kétszintes terét a földszint feletti födém elbontásával hozták létre a tervezők. Itt kapott helyet a recepció, valamint a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségek. A főbejárati tér igényes munkával, helyi kivitelezők által kialakított belsőépítészetében, a térelválasztókon és az egyedileg készített bútorokon több helyen is visszaköszön az anyagtechnológiára utaló hexagon forma. A falamellás fal- és mennyezetburkolat, a pillérek színes építőlemez-burkolata és a színes bútorok összességében barátságos hangulatot teremtenek a térben. A főbejáratot kívülről az épület homlokzati kialakításától eltérő, az épület szintjeit átfogó függönyfal emeli ki, amelyet egy ferde, aszimmetrikus, szálcement-burkolatos, acélszerkezetű előtető keretez.

A 6. hajó fölszintjén létesült a Start-up Központ, elsősorban a diákok számára. A nagyobb tereket kisebb, intimebb hangulatú térrészekre osztották a tervezők, aminek köszönhetően lehetővé válik a kiscsoportos kreatív munka. A belsőépítészeti kialakítás a korszerű, az aktivitás alapú munkavégzéshez tervezett irodatereket és a nemzetközi start-up cégek belsőépítészeti trendjeit idézi.

A csarnokot a szomszédos épülettel összekötő, a fedett átjárást biztosító gyalogoshíd vasbetonból készült, a korábban meglévő, de leromlott állapota miatt elbontott híd mintájára. A híd acélszerkezetű tető-lefedést kapott, valamint perforált alumíniumlemezből készült oldalfalak kerültek rá. Utóbbiak látványos, szintén az anyagtechnológiára utaló, molekulaszerkezetet ábrázoló egyedi mintázata grafikus tervező munkája.

A rekonstrukció során megújult az épület délkeleti homlokzata is, beleértve az összes nyílászáró cseréjét korszerű, hőhídmentes alumínium szerkezetekkel, három rétegű üvegezéssel készült nyílászárókra. A beruházás a „Korszerű anyagok és intelligens technológiák FIEK létrehozása a Miskolci Egyetemen” című GINOP-2.3.4-15-2016-00004 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

miskolc

miskolci egyetem

építészet

díj

elismerés

kampusz