Brutális razzia Siófokon: több mint 300 főt igazoltattak, volt, akit bilincsben vittek el + Videó

HelloVidék   
  Megosztom
Brutális razzia Siófokon: több mint 300 főt igazoltattak, volt, akit bilincsben vittek el + Videó

Sokaknak ért véget a buli, amikor a rendőrség megjelent a siófoki Petőfi sétányon. A fokozott ellenőrzés során a rendőrök a sétány területén és a környező utcákon több mint 300 főt igazoltattak, közülük 11 főt állítottak elő elfogatóparancs, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt. A megosztott videón jól látszik, volt akit bilincsben vittek el a helyszínről.

A Police.hu számolt be arról, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a társszervek munkatársai 2021. július 17-én 20 óra és július 18-án 4 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon, a Petőfi sétányon. A művelet célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.

A fokozott ellenőrzés során a rendőrök a sétány területén és a környező utcákon több mint 300 főt igazoltattak, közülük 11 főt állítottak elő elfogatóparancs, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt. Két fővel szemben garázdaság, egy esetben kábítószer birtoklása miatt kellett fellépniük az egyenruhásoknak. Az akcióban két elfogatóparancs alapján körözött személyt is elfogtak, valamint három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Az idegenforgalmi szezonban Siófok lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a Petőfi sétányt és környékét. A rendőrség az évnek ebben az időszakában alapvetően megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, a társszervekkel, valamint a polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait. A bűncselekmények felderítésében, a gyanúsítottak azonosításában és elfogásában egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a folyamatosan korszerűsödő térfigyelő-kamerarendszer is.

Az egyenruhások a közrend és közbiztonság fenntartása mellett segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló magyar és külföldi állampolgároknak egyaránt, valamint jelenlétükkel erősítik a helyi lakosok és a turisták szubjektív biztonságérzetét.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

rendőrség

petőfi sétány

siófok

buli

ellenőrzés

előállítás