Hihetetlen programok: az ország legszebb hegyvidéke várja a zenekedvelőket

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Hihetetlen programok: az ország legszebb hegyvidéke várja a zenekedvelőket

A sárospataki nyitóhangversennyel augusztus 13-án kezdődik a 30. Zempléni Fesztivál. A jubileumi rendezvény szervezői a jegybevételek 50 százalékát a térségi koraszülöttmentéshez ajánlják fel - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. A Tokaj Fesztiválkatlanban három nagyprodukció látható. Elsőként, augusztus 14-én az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttes táncosai a 20 éves Naplegenda című előadás erre az alkalomra készített jubileumi változatát mutatják be. Augusztus 19-én tartják a Monarchia Operett bemutatóját: Huszka Jenő és Szilágyi László Sissi, a magyar királyné (Erzsébet) című darabját láthatja a közönség.

Az augusztus 22-ig tartó fesztiválnak Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj szabadtéri helyszínei és legszebb műemlékei adnak otthont.

Turjányi Miklós fesztiváligazgató elmondta: a rendezvény tíz napja alatt csaknem hetven programmal várják a látogatókat. Komolyzenei és dzsesszkoncertek, táncprodukciók, színházi előadások, irodalmi programok és kiállítások szerepelnek a fesztivál kínálatában.

A fesztivál a Bartók-emlékév kapcsán két produkcióval tiszteleg a zeneszerző előtt. Augusztus 15-én Tokajban a Paulay Ede Színházban a 10 éves Feledi Project mutatja be Hat tánc című kompozícióját. Augusztus 18-án Sárospatakon a Művelődés Háza és Könyvtára színháztermében Bartók & Jazz címmel két Bartók-feldolgozás hallható a Káel Norbert Jazzical Trió és a Sárik Péter Trió előadásában.

A fesztiváligazgató kiemelte: Sárik Péter A kékszakállú herceg várát írta át dzsessztrióra és kamarazenekarra, a produkció Miksch Adrienn és Cser Krisztián operaénekes fellépésével látható.

A fesztivál harmadik nagy rendezvénye a Tokaj Fesztiválkatlanban augusztus 21-én Leonard Bernstein West Side Story szvitje és Carl Orff Carmina Burana című műve lesz a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság közreműködésével, Hollerung Gábor vezényletével, Rácz Rita, Megyesi Schwartz Lúcia, Szerekován János és Haja Zsolt szólisták fellépésével.

A fesztiváligazgató kiemelte: teljes jegybevételük felét egy koraszülött mentőautó megvásárlására ajánlják fel. Mint mondta, előre eldöntötték, hogy 5 millió forintot biztosan átadnak a Segíts Élni Alapítványnak, de reméli, hogy egy ennél nagyobb összeget is átnyújthatnak majd.

A programokról részletes információ a www.zemplenifesztival.hu honlapon található meg.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

zemplén

borsod-abaúj-zemplén megye

programsorozat