Itt a bejelentés: hatalmas változásokat tartogat 2022 a Balatonon

HelloVidék   
  Megosztom
Itt a bejelentés: hatalmas változásokat tartogat 2022 a Balatonon

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt honlapján közölte, hogy két jelentős enyhítés mellett csupán kisebb jelentőségű módosításokat hajtottak végre a 2022-es Balatoni és a Behúzós Horgászrendben. A társaság emellett fontos határidőkre is felhívja a balatoni horgászok figyelmét -számolt be róla a Hírbalaton.hu.

Ahogy arról a portál beszámolt, a fontosabb változások között van például, hogy az áprilisi csónakos tilalom szövege jelentősen változott. Mint írják, ahogy az északi parton korábban is létezett egy part menti sáv, ahol kizárólag nappal és kizárólag békés halakra szabadott horgászni, eztán a déli parton is lehetőség lesz erre. A változás gyakorlatilag véglegesíti a koronavírus járvány kapcsán az elmúlt két áprilisban eszközölt eseti feloldásokat.

Az úgynevezett “csatornás tilalom” jelentősen enyhült. Korábban a Nyugati-övcsatornán a Kéthelyi-hídtól, a Keleti-Bozót-csatornán pedig a “Bambi-hídtól” délre eső szakaszokon általános tilalom volt érvényben, az említett hidak és a Balaton között pedig szabadott horgászni, de pontyot és harcsát megtartani tilos volt. Az új szöveg szerint az általános tilalom csak a Keleti-Bozót-csatornán marad meg, de ott is lényegesen délebbre tolódik a tiltott terület határa. Fontos azonban megemlíteni, hogy nem marad védelem nélkül a ponty és harcsa. A jogszabályban előírt fajlagos fogási tilalom mindkét befolyón továbbra is védi őket. Tehát ahogyan a korábbi években sem, úgy 2022-ben sem fogják feloldani a pontytilalmat a balatoni befolyókon

- írja a lap.

Hozzátették, a behúzós horgászrend egy új ponttal bővült és négy pontját módosították. Mind a két jellegű változás főként halvédelmi célokat szolgál, továbbá az utóbbi időben gyakran felmerült kérdésekre adnak kielégítő válaszokat.

Amennyiben közvetlen vízparti ingatlanon kirívó horgászrendi szabályszegés történik, a behúzós horgászmódszer gyakorlása betiltható az adott partszakaszt határoló pontos koordináták megjelölésével

- idézték a változásokat.

Kiemelték azt is, hogy a korábbi ellopott kapitális ponty esete miatt vezették be ezt a horgászrendi pontot. Fő célja az, hogy ha felmerül, majd szabályszegés történik az adott helyen a módszer gyakorlása során, ráadásul több alkalommal, akkor az adott helyszínen a behúzós módszer gyakorlását betilthassák.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. mindezeken felül a következőkre hívta fel a horgászok figyelmét:

  • a 2021. évre kiállított állami jegyek és az éves balatoni területi horgászjegyek 2022. január 31-ig érvényesek;
  • a 2021. évre kiállított állami jeggyel időszakos (24, 72 órás, 10 napos) területi jegyeket lehet váltani még január folyamán;
  • a 2022. évre érvényes éves balatoni területi jegyet azonban csak az a horgász válthat majd, aki már 2022. évre érvényes állami jeggyel rendelkezik;
  • a balatoni éves területi jegyek várhatóan január 10-től lesznek megvásárolhatóak
  • a fogási naplók leadási határideje 2022. február 28.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balaton

hal

horgászat

balatoni halgazdálkodási nonprofit zrt

tilalom

csónakos tilalom