Bicskanyitogató, mi folyik a hazai gyerektáborokban: erről minden szülőnek tudnia kell!

HelloVidék   
  Megosztom
Bicskanyitogató, mi folyik a hazai gyerektáborokban: erről minden szülőnek tudnia kell!

Növekszik a táborokra érkező panaszok száma, kapjuk a panaszos e-maileket, melyben arról számolnak be a családok, hogy a beígért program teljes egészében elmaradt, a napi négyszeri étkezésből, csak kettőt kaptak a gyerekek, a nagy forróságban nem kaptak egyáltalán vizet, a kézműves foglalkozásokon csak úgy vehettek részt, ha vittek magukkal felszerelést, pedig erről előzetesen nem volt tájékoztatás -olvasható a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének közleményében.

Nyári szünidő alatt sok szülő küldi táborba gyermekét, azonban nem mindegy, hogy milyen körülmények közé kerül a gyermek. Hatalmas a választék a napközis táboroktól az ottalvós táborokig, a programkínálatról már nem is beszélve. A tapasztalatok pedig szintén széles skálán mozognak.

A legnagyobb hiányosság, amivel napi szinten lehet találkozni, hogy nincs meghatározva, ki lehet táboroztató, nincsen személyi feltételhez kötve a tábor szervezése, hanem jelenleg bárki, bárhol szervezhet tábort, ha maga a táborhely megfelel a feltételeknek. Ezért nagyon fontos, hogy minél több helyről megpróbáljunk információt gyűjteni az adott táborról, akár személyesen is meggyőződjünk a körülményekről, személyesen találkozzunk a tábor szervezőjével. Próbáljunk a közösségi oldalakon másoktól is informálódni, akik már részt vettek a kiszemelt programokon.

A másik fontos kérdéskör, hogy valóban a beígért szolgáltatásokat nyújtja-e az adott tábor, vagy csak hangzatos nevekkel történik a hirdetés, azonban valós szolgáltatás nincs mögötte.

  • Előfordult olyan extrém eset is, hogy az ingyenesnek hirdetett programért a helyszínen mégis fizetni kellett. A buszban játékokat, édességet árultak a gyerekeknek sokszoros áron.
  • Olyan eset is előfordult, hogy nem megfelelő számú felnőtt kísérő vett részt a gyerekekkel a programokon, az utazáson, ezzel már veszélyeztetve a testi épségüket is.
  • Azonban a panaszok nagy része arról is beszámol, hogy sok esetben magánszemélyek hirdetnek, nem kapnak se számlát, se nyugtát a befizetett összegekről a szülők, így utóbb azt is nehéz bizonyítani, hogy pontosan mekkora összeget fizettek ki.

Ezek előbb-utóbb kiderülnek, azonban ha valóban nem megfelelő szolgáltatást nyújtott a tábor, akkor árleszállítást lehet követelni a táboroztatótól. Ennek alapvető feltétele, hogy tudjuk bizonyítani milyen szolgáltatást ígért a tábor, mennyi vételárat fizettünk ki, tehát mindenképpen szerződést kell kötni a táboroztatóval, amiben rögzítésre kerülnek ezek az alapvető feltételek, vagy legalább a szórólapot eltenni, a hirdetést tartalmazó weboldalt lementeni. A gyerekek szempontjából pedig jó ötlet lehet osztálytársakkal közösen táborozni, hiszen akkor legalább azzal nem kell megküzdenie a gyermeknek, hogy teljes idegen helyen van, ahol senkit sem ismer.

Túl sok segítséget pedig nem kapnak a felháborodott szülők. A bejelentésekből kiderül, hogy megkerestek több szervet, hatóságot is. A rendőrség a bejelentést elutasította, az egyik esetben a NAV indított eljárást, de ez önmagában a problémát nem oldja meg.

Összességében a gyermektáboroztatás helyzete még mindig nem megnyugtató Magyarországon, nincs egységes rendszer, és törvényi szabályozás sem arról, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie egy táboroztatónak.

Ezért a FEOSZ megkeresi a fogyasztóvédelemért felelős Igazságügyi Minisztériumot is, hogy felhívja a figyelmet a jogszabályalkotás szükségességére a magyar családok védelme érdekében. Szövetségünk jó pár évvel ezelőtt már kezdeményezte a gyerekek nyári táboroztatása érdekében minimum a regiszter, bejelentési kötelezettség előírását, akkor azt a választ kaptuk nincs szükség változtatásokra. A gyermekvédelem az új fogyasztóvédelmi célok négy alappillérének egyike, összhangban az Alaptörvény 16. cikkével, így alapvető fontosságú, hogy biztonságban tudhassa mindenki a gyermekét, ha táborba küldi. Addig is, amíg nem történik jogszabályalkotás: nem győzzük hangsúlyozni, szülőként próbáljunk nagyon körültekintőek lenni, kössünk írásban szerződést, próbáljunk meg minél több információt beszerezni a táborról, táboroztatóról, hiszen még nincs vége a nyárnak, de táborokat a téli szünetben is hirdetni fognak

- írta közleményében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nyári tábor

tábor

táborok

táboroztatás

panasz

probléma

gyermektábor

gyermektáborok