Ezt a jelmezes felvonulást kár lenne kihagyni: háromnapos szüreti bulit csap Kőszeg

MTI   
  Megosztom
Ezt a jelmezes felvonulást kár lenne kihagyni: háromnapos szüreti bulit csap Kőszeg

Jelmezes felvonulással, kiállításokkal, koncertekkel és fúvószenekari találkozóval is várják a közönséget a hétvégén Kőszegen, a szüreti vigasságokon.

Pócza Zoltán, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója szerdai közleményében emlékeztetett arra, hogy Kőszegen komoly hagyományai vannak a szőlőművelésnek és a borkészítésnek.

A város bora címért idén hét pincészet 12 tétele verseng, a borverseny eredményét a szüreti vigasság megnyitóján hirdetik majd ki - közölte.

Hozzátette: csütörtök délután a Jurisics Várban Ősziidő címmel nyílik meg Stefan Blagusz és J. Rene Radostics kiállítása. Péntek délután a Károly Róbert téren kezdődik a Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó, amelynek résztvevői a következő két napban a város több pontján adnak majd térzenét, sőt a város jelentősebb éttermeiben is megszólaltatják majd hangszereiket. Este a P. Mobil ad koncertet.

Kiemelte, hogy a szüreti vigasság fő attrakciója a szombat délutáni jelmezes felvonulás lesz, amelyen 24 civil szervezet tagjai vesznek részt, várhatóan több mint ezren öltenek majd magukra maskarát.

Vasárnap délelőtt Kőszeg főterén helyi és környékbeli együttesek és kórusok lépnek majd fel, a Jurisics téren térzene lesz, 14 órától a rendezvénysátorban a Varnyú Country gyermekműsora látható, amelyet helyi táncegyüttesek fellépése követ. Koncertet ad az ATARU Taiko ütőegyüttes és a Zaporozsec együttes.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szüret

szüreti felvonulás

kőszeg