Rosszul sült el a meccs: szurkoló fejelte le a focistát

MTI   
  Megosztom
Rosszul sült el a meccs: szurkoló fejelte le a focistát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott egy 52 éves szurkolóval szemben, aki egy labdarúgó mérkőzés után olyan erővel fejelt meg egy játékost, hogy annak eltört az orra - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség.

Az eset 2021. október 24-én Nógrádsipeken történt, ahol megyei III. osztályú bajnoki mérkőzést játszott a hazai csapat a ludányhalásziak ellen, és a meccs lefújása után a játékosok között szóváltás alakult ki

- írták a közleményben. A vitát a nógrádsipekiek egyik játékosa próbálta csitítani, amikor az egyik szurkoló odalépett hozzá és lefejelte; a focista orrcsonttörést szenvedett.

A büntetett előéletű vádlottnak a sportrendezvényen tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásáért is felelnie kell a bíróság előtt

- írták a közleményben.

Vele szemben súlyos testi sértés bűntette és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat. Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott, továbbá azt is, hogy a szurkolót tiltsák el a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezett sportrendezvények látogatásától.

Hozzátették: arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 1 év 6 hónap börtönbüntetés, 2 év közügyektől eltiltás, valamint 1 év sportrendezvények látogatásától eltiltás kiszabására tett mértékes indítványt a vádiratban.

Mivel a vádlott a bűncselekményt egy korábbi felfüggesztett fogházbüntetés próbaideje alatt követte el, elítélése esetén annak az egy év időtartamú szabadságvesztésnek a végrehajtását is el kell rendelni

- írták.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

balassagyarmat

ügyészség

szurkoló

labdarúgó

focista