Ennek rengeteg magyar örülni fog: újra kinyitott az ország népszerű élményfürdője

HelloVidék   
  Megosztom
Ennek rengeteg magyar örülni fog: újra kinyitott az ország népszerű élményfürdője

Már nem sokkal péntek reggel 9 után megérkeztek az első vendégek a Miskolctapolca Barlangfürdőbe bizonyítva, hogy helyes döntés volt a Közép-Európában egyedülálló termálfürdő országosan is példátlan összefogással megvalósuló újranyitása.

Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere a nyitás apropóján elmondta, a közös akarat és a közös teherviselés tette lehetővé, hogy az energiaárak és a rezsidíjak brutális drágulása miatt átmenetileg bezárni kényszerülő komplexum újra megnyithassa kapuit. Ezzel Miskolc megmutatta, hogy összefogással a legnehezebb helyzetben is lehet sikereket elérni, és Miskolc ismét bizonyította, hogy a miskolciak számíthatnak egymásra, hogy a miskolciak csak egymásra számíthatnak igazán.

Az összefogásban Miskolc MJV Önkormányzata vállalta, hogy az átmeneti zárvatartás melletti rezsidíjhoz, egyéb költségekhez szükséges 100 millió forinton túl további 22 milliót biztosít az újranyitáshoz, a miskolci turisztikai vállalkozások képviselői pedig szándéknyilatkozatban rögzítettek, hogy több mint 20 millióval járulnak hozzá a fürdő nyitvatartásához. Amíg a vállalt összeget előteremtik, addig az önkormányzat az energiaárak és a rezsidíjak elszabadulása miatt kialakult válsághelyzet kezelésére létrehozott Városvédelmi Alapból előlegezi meg a 20 milliós részvállalásukat.

Az összefogás harmadik eleme a kormányzati szerepvállalás lenne a fürdő nyitvatartásában – a BOKIK vállalta, hogy egy szintén legalább 22 millió forintos hozzájárulás biztosítása érdekében közvetít és párbeszédet kezdeményez a kormányzattal.

A péntek reggeli nyitás kapcsán Szopkó Tibor, Miskolc MJV turisztikáért is felelős alpolgármestere úgy fogalmazott: friss hír, hogy Nyíregyháza országos hírű fürdője is bezárni kényszerül. „Amikor azonban mások zárnak, akkor mi nyitunk, és várjuk a vendégeket szerte az országból és a határon túlról is egyaránt” – fogalmazott az alpolgármester.

Azt, hogy milyen fontos szerepet játszik Miskolc turizmusában a Barlangfürdő, jól mutatja, hogy korán reggel, kapunyitás után nem sokkal kisebb sor alakult ki a jegypénztáraknál, és folyamatosan érkeztek a vendégek az újranyitó termálfürdőbe.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

miskolc

miskolctapolca

barlangfürdő

élményfürdő