Borsos áron kínálják az adventi koszorúkat: ennyibe kerül idén a Tescóban, OBI-ban, Oázisban

HelloVidék   
  Megosztom
Borsos áron kínálják az adventi koszorúkat: ennyibe kerül idén a Tescóban, OBI-ban, Oázisban

A magyar családok körében népszerű az adventi  időszak, hiszen sokan vásárolnak vagy készítenek adventi koszorút. Ez is a karácsonyra való hangolódás, készülődés része. Ráadásul a család minden tagja be tud csatlakozni a visszaszámlálásba, együtt várhatjuk a szentestét. Idén november 27-én kell meggyújtani az első, hagyományosan lila színű gyertyát, ekkor veszi kezdetét a karácsonyi ünnepkor és a keresztény egyházi év. De mennyibe is kerül idén egy adventi koszorú? Ennek jártunk most utána. 

Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti. Idén advent első vasárapja november 27-re esik. Ebben az időszakban hagyomány a magyar családok körében adventi korszorút készíteni vagy vásárolni. Azok, akik tartják ezt a szokást, advent első vasárnapjától egészen karácsonyig minden vasárnap meggyújtanak rajta egy gyertyát.

Mennyibe kerül idén az adventi koszorú?

Megnéztük, mennyibe kerülnek az adventi koszorúk a legnagyobb áruházakban, kézművesek kínálatában, illetve a nagyobb, árukereső portálokon. Azok, akik idén is szeretnék követni a hagyományt, mutatjuk, milyen árakra számíthatnak:

  • A Tesco online shopjában az adventi korszorú 7699 forinttól kapható.
  • A OBI webshopjában a koszorú ára 4299-8999 forint áron vásárolható meg.
  • Az Oázis Kertészet oldalán a DIY - Csináld Magad! - Adventi koszorú ára 6790 Ft
  • A kézműves termékeket összesítő Meska oldalán 2300-30 000 forint között mozog az adventi koszorú ára.
  • Az eMAG gyűjtőoldalán az adventi koszorú ára 8990-21 000 forint között mozog.

Jól látszik, hogy bizony, ahogy az alapanyagárak emelkedtek, úgy emelkedtek a kész koszorúk árai is. Nem szokatlan ma már az sem, hogy egy kézzel készült, kézműves koszorúért több tízezer forintot is elkérnek. Persze, aki kisebb koszorúval, minimális díszítéssel is megelégszik, az a nagyobb áruházakban kifoghat kedvező ajánlatokat. Vagy épp vásárolhat olyan adventi koszorút, amit saját maga rakhat össze és díszít, hogy kedve tartja. Ugyan ennek az ára is a kész termékekkel vetekszik, de talán még így is az olcsóbb kategóriába sorolható.

Mit szimbolizál az adventi koszorú?

A keresztény szimbolisztika szerint az adventi koszorú formája Isten örökkévaló szeretetét jelképezi, az örökzöld ágak (leggyakrabban fenyő) a reményt és az életet, a gyertyák pedig a növekvő fényt, Jézus eljövetelének közeledtét. A koszorút almák és vörös szalagok is díszíthetik; az előbbiek a bűnbeesést és a megváltás ígéretét, az utóbbiak a keresztény imádatot jelentik.

A négy gyertya advent négy hetét és ezenfelül négy fogalmat jelképez: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet. A római katolikus hagyományban ezen felül egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:

  • Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit)
  • Zsidó nép – amelynek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény)
  • Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm)
  • Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet)

A katolikusoknál a gyertyák színei általában megegyeznek az advent időszakának liturgikus színeivel: három lila, egy pedig rózsaszín; a rózsaszín gyertyát advent harmadik vasárnapján gyújtják meg. Elfogadott az olyan koszorú is, melyen mind a négy gyertya lila vagy fehér. A protestánsok általában piros gyertyákat használnak. Egyes koszorúkon megjelenik egy ötödik, fehér gyertya is, az úgynevezett Krisztus-gyertya, melyet karácsony előestéjén gyújtanak meg. A 20. században egyes görögkatolikus és ortodox családok is bevezették a szokást. Mivel náluk a karácsonyt 40 napos böjti időszak előzi meg, az adventi koszorún hat gyertya van, az időszak hat hetét jelképezve.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

advent

adventi gyertya

adventi koszorú

adventi dísz

adventi készülődés

gyertyagyújtás

gyertyavásárlás