Veszélyeztetett fajjal gyarapodott a Debreceni Állatkert: fotókon az új jövevények

HelloVidék   
  Megosztom
Veszélyeztetett fajjal gyarapodott a Debreceni Állatkert: fotókon az új jövevények

A téli időszakban is megannyi látnivalóval váró Debreceni Állatkert jelentős gyűjteményi bővülésről adhat hírt, miután november 20-án egy madagaszkári récepárt fogadott a Zürichi Állatkertből az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében.

Ez a természetes élőhelyén veszélyeztetettnek számító faj világszerte mindössze 24 állatkertben látható, hazai intézményben pedig most először találkozhat vele a nagyközönség. A tavaly tavasszal kikelt gácsér és tojó már megtekinthető több másik récefaj társaságában, tavasszal pedig birtokba veszik majd a buja vízparti növényzettel és költőodúkkal rendelkező récés tavat.

A szigetország keleti részén endemikus madagaszkári récét (Anas melleri) a mindkét nemre jellemző foltos barna tollazata és fényes zöld szárnytükre miatt sokáig a közönséges tőkésréce-tojók egy sötétebb színváltozatának hitték, pedig viselkedéstana és genetikája alapján fejlődése viszonylag régen elválhatott rokonaiétól. A párok a párzási időszakban erősen territoriálisak a legtöbb közeli rokonfajjal ellentétben, és a fiókák önállóvá válásáig maradnak együtt.

Az élőhelyéül szolgáló mocsarak és tóvidékek drámai pusztulása miatt a faj mára kihalás szélére került, védelmét pedig egészen a közelmúltig nagyban hátráltatta téves rendszertani besorolása; 1994-ben még mérsékelten fenyegetett, 2000-ben azonban már veszélyeztetett besorolást kapott a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

debreceni állatkert

veszélyeztetett faj

madagaszkári rece