Megdőlt a hazai tórekord: kifogták minden idők legbrutálisabb méretű pontyát + Videó

MTI   
  Megosztom
Megdőlt a hazai tórekord: kifogták minden idők legbrutálisabb méretű pontyát + Videó

Történelmi pillanthoz érkezett a Tisza-tó, ugyanis megdőlt a valaha kifogott legnagyobb ponty rekordja, ráadásul ez az első 30 kiló fölötti, hitelesített példány a vízterületről - számolt be az eseményről a Pecaverzum.

Az IWCC szervezői május 11-én bombahírrel jelentkeztek és bejelentették, hogy a délután folyamán sikerült megdönteni az eddigi csúcsot. Az új Tisza-tavi pontyrekord 30,37 kilogramm! A halat a V-06-os helyen, az Abádszalóki-medencében horgászó, és az IWCC-t is jelenleg vezető, a végső győzelemre is nagy esélyekkel pályázó Bojli Garázs csapat fogta.

A szép tőponty visszaengedéséről rövid videó is készült, a horgászok önfeledten, ujjongatva ünnepelték a történelmi pillanatot, a végén még a csapat egyik tagja a víz alá is merült a hallal együtt:

Az IWCC-n az összfogás május 12-én 6 órakor már átlépte a 2,2 tonnát. 8 órától hírzárlat lép életbe egészen az eredményhirdetésig. A horgászok május 13-án 8 órakor kell, hogy kivegyék szerelékeiket, a záró ceremóniára pedig 13 órától kerül sor

- közölték.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

ponty

pontyrekord

tisza-tó