Nyit az ország idei legnagyobb fürdős szenzációja: ennyibe kerül majd itt a csobbanás
![Nyit az ország idei legnagyobb fürdős szenzációja: ennyibe kerül majd itt a csobbanás Nyit az ország idei legnagyobb fürdős szenzációja: ennyibe kerül majd itt a csobbanás](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/09/1600237071-rsraqlw3P_md.jpg)
Június 17-én adják át a 2023-as év legnagyobb fürdős újdonságát: megnyitják a győri RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdőt, ahol összesen 21 medence kap helyet. A győri fürdőkomplexum az idei év legjelentősebb fürdős fejlesztése, több mint 23 milliárd forint értékű beruházásról van szó, amelyhez még csak hasonló volumenű fürdőfejlesztést sem valósítottak meg eddig Magyarországon. A világ első hét tengeri csillagos vízi élményparkja lesz a 2023-as év strandszektort érintő legnagyobb durranása, ugyanakkor az előzetes terjesztéssel szemben sem ez lesz az ország ledgrágább strandfürdője, hanem a hajdúszoboszlói Hungarospa Prémium Zónája marad az idén is.
Továbbra is drágább marad Hajdúszoboszló
Az ország legdrágább fürdőjének is titulálták már a hamarosan nyitó komplexumot, de a Hajdúszoboszlón található Hungarospa még mindig viszi a prímet. Ott ugyanis a strand területén található Prémium Zónába való belépés többe kerül, mivel nem elég a strandfürdő belépőjegyét megvenni a teljes élményért, ami 4500 Ft felnőttek, de a zónát csak úgy látogathatják az érdeklődők, ha a Prémium Zóna kiegészítő díját is megvásárolják, ami felnőtteknek 6500 Ft, így pedig a teljes belépő ára már 11000 forintot kóstál. Ugyanez a helyzet, ha a csúszdákkal felszerelt Aquaparkban is csobbannának a fürdőzők, ott ugyanis a kiegészítő díj fejenként 5300 Ft az alap 4500 Ft mellé, ami 100 forinttal szintén több, mint a győri 9700 forintos belépő, amivel viszont minden igénybevehető.
Ugyanakkor Győrött a felnőtteknek a strand, élményfürdő és a gyógyvizes medence használatára jogosító jegy 9700 forintba kerül, a győriek kedvezménnyel pedig már 5800 forintért strandolhatnak majd.
A győrieknek biztosított kedvezményes jegyekhez ki kell váltani egy klubkártyát, amely 5000 forintba kerül, és győri lakcímkártya, valamint személyi igazolvány szükséges hozzá - írja a Kisalföld.Az egy háztartásban élőknek csak egy kártyát kell kifizetni, ami után a család minden tagja megkapja a kártyát. De azt is közölték: a nyugdíjas szervezeteknek ingyenes belépésre jogosító kártyát ad az önkormányzat, amelyet a tagjaik vehetnek majd igénybe.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)