Hatalmas fesztiválra készülnek Salgótarjánban: itt van a részletes programlista

MTI   
  Megosztom
Hatalmas fesztiválra készülnek Salgótarjánban: itt van a részletes programlista

A Cotton Club Singers showja nyitja idén Salgótarján jazzfesztiválját, a Jazz Stationt - közölték a szervezők. Pénteken este 18 óra 30 perckor az Erkel Ferenc Vegyeskar és Szécsény Város Gyermekkórusának Gospel Kids című rövid koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Cotton Club Singers mutatja be Abba Jazz Show című produkcióját a József Attila Művelődési Központ színháztermében.

A formáció 17 év után lép újra színpadra Salgótarjánban; mostani előadásuk különlegességét az adja, hogy az együttes mind az öt tagja jelen lesz, és idén most lépnek fel együtt utoljára

- közölték a szevezők.

A Jazz STation programjai szombaton 16 órától a Fő téren folytatódnak, ahol megidézik majd a jazz szülőhazáját, Amerikát. A gyerekeket jazzsarok várja. 17 órától Németh Anna és a Singing Girls & Jazz Boys, 18 órától a FivLive Acappella együttes, majd 19 óra 30 perctől az Ed Philips and the Memphis Patrol lép színpadra. A háromnapos Jazz STation vasárnap 11 órától a Pécsi Gospel Kórus koncertjével zárul az Acélgyári úti Szent József Templomban.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

salgótarján

jazzfesztivál

jazz station

fesztivál

programok