Egyedülálló kisfesztivállal készül ez a vidéki város: mutatjuk a fellépőket!

MTI   
  Megosztom
Egyedülálló kisfesztivállal készül ez a vidéki város: mutatjuk a fellépőket!

Öt különleges, a műfaji határokat átlépő fizikai színházi és táncelőadás látható a szegedi Régi Zsinagógában a csütörtökön kezdődő 33. Thealter plusz kisfesztiválon.

A négynapos kisfesztivál az Artus Stúdió és Kompánia Színházi Társulat közös, Tandem című produkciójával indul. Az előadást Mayer Zita és Mózes Zoltán rendezte, és azt a kérdést járja körül, mit jelent együtt alkotni.

Pénteken Kovács Domokos a kortárstánc és a bábszínház kettőséből született, fizikai bábszínház műfaji meghatározású darabjait láthatja a Régi Zsinagóga közönsége. A Dancing On A Grinder című mű azt vizsgálja, hogyan befolyásolják a tradicionális férfi-női szerepek egy párkapcsolat dinamikáját. A második, H.A.N. című produkció Hermaphrodita, Androgyné és Narcissosé mítoszát eleveníti meg. A három történet egymásba olvasásából jön létre egy negyedik, amely a tánc és a bábszínház kettőséből született, és felteszi a kérdést: mennyire határozza meg életünket az, hogy milyen testbe születünk?

A Cipolla Collectiva szombaton vendégszerepel A test misztériuma című produkciójával Szegeden. Mikó Dávid és Nagy Csilla közös előadása a tánc és a színház nyelvén hívja a nézőket közös tanulmányra.

A Thealter plusz zárásaként vasárnap Anna Pavlovna Pavlovát, a 20. századi táncművészet meghatározó alakját idézi meg a Mándy Ildikó Társulata. A prímabalerina - akit a darabban Gerlits Nikolett alakít - korát messze meghaladó bátorsággal vállalta önálló művészi útját, elhivatottan járta a világot, hogy megismertesse a balett-tánc művészetét Dél-Amerikától kezdve Indián és Japánon át Új-Zélandig. Szólóiba beépítette az utazásai során megismert néptáncok motívumait. A táncelőadás filmes megoldásokkal társítva alkot teljes egészet, a darabhoz írt kortárs zenei anyaggal együtt.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

fesztivál

program

szeged