Ki nem találnád mivel, készül advent alkalmából a gyulai Almásy-kastély
Karácsonyi varázskastély címmel adventi programsorozat kezdődik a gyulai Almásy-kastélyban december másodikán. A kastélyparkban december 2-tól január 7-ig két fotópont és szombatonként karácsonyi vásár várja a látogatókat.
December 2-án ugyanitt a Bizseri Bábcsoport karácsonyi előadása lesz látható; december 9-én Szabó Hunor ad elő karácsonyi dalokat, majd a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Kamarakórusa koncertezik. December 16-án a Calliope Színjátszó Kör előadásában a Karácsonyi történet című előadás tekinthető meg; december 23-án pedig az Erkel Ferenc Vegyeskar ad koncertet.
A kastély karácsonyfája a télikertben lesz, ahol egy téli falut ábrázoló terepasztalt, valamint egy hatalmas diótörőt is láthatnak az ide látogatók.
A kastély Stefánia-szárnyában, a Csemegetárban pedig műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők: a négy adventi szombaton mézeskalácsházikókat és fenyődíszeket, adventi koszorút és grincsfát is készíthetnek, emellett segítséget kaphatnak a sült húsok mellé tálalható szószok elkészítésében, valamint az ajándékok csomagolásában is.
Az Almásy-kastély idén is cipősdoboz gyűjtőpont, a rászoruló gyermekeknek szánt csomagokat november 24. és december 18. között várják a kastély fogadóterében.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)