Elátkozott városok: ezeken a településeken már sosem léphetnek jégre a családok?

HelloVidék   
  Megosztom
Elátkozott városok: ezeken a településeken már sosem léphetnek jégre a családok?

Az ország nagy részében már utána néztünk, hogy hol vannak jégpályák és azt is, hogy mennyibe kerülnek, illetve annak is próbáltunk utánajárni, hogy hol lesznek adventi jégpályák. Nincs ez másképp cikksorozatunk utolsó részében sem, amiben Zalaegerszeg, Kaposvár, Pécs és Szekszárd jégpályáiról igyekeztük összegyűjteni a legfontosabb információkat.

Zalaegerszeg

A Zalaegerszegi Jégaréna oldalán az olvasható, hogy ez a komplexum a Dunántúlon működő 4 szabvány pályás fedett jégcsarnok egyike, mely 2005. évben nyitotta meg a kapuit. 1560 négyzetméteres területének köszönhetően nagyjából 1000 ember befogadására alkalmas. A látogatók egyébként hétvégente léphetnek jégre, azaz minden szombaton és vasárnap 17 ás 20 óra között van mindenki számára nyitva az intézmény.

Közösségi oldalukon is hangsúlyozzák egy október eleji posztjukban, hogy az áraik tavalyihoz képest változatlanok maradtak, illetve hivatalos oldalukon is ezek az árak szerepelnek. Ennek értelmében egy felnőtt belépő 1500 forint, egy diák jegy 1200, a látogatói jegy pedig 500 forint. Továbbá a 4-6 éves gyerekek számára 700 forintot kell fizetni belépő gyanánt. A családi jegyek három fő esetén 3600 forintba kerülnek, a négyfős családi belépő 4200 forint, valamint a korcsolya bérlés 1000 forintba kerül. Itt is vannak bérletek melyek 10 alkalmas belépésre jogosítanak. Az árlista szerint a felnőtt bérelt 10 000, míg a diák bérlet 8000 forintba kerülnek.

A városban lesz adventi mobil jégpálya, melyet szintén a Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. jelentett be szintén közösségi oldalán. A tájékoztatás szerint a jégpálya a Dísz téren épül majd meg az adventi időszak alatt.

Kaposvár

A Kaposvári Jégaréna Dél-Dunántúl egyetlen fedett jégcsarnoka, melybe minden hétköznap délelőtt, iskolás és óvodás csoportok mehetnek korizni órarend keretein belül, előre egyeztetve. A délutánokon szakoktatók segítségével tanulhat bárki csúszni a jégen. A jégaréna weboldalán azt írja, hogy a hét több napján, illetve hétvégente több alkalommal is várják a vendégeket a közönségkorcsolyázáson, nyílt órákon és a jégdiszkóban. Azonban teljes nyitvatartást nem találtunk, csupán a hétvégi közönségkorcsolya turnusok beosztása van leírva. Ennek értelmében a jégpálya október elsejétől várja a látogatókat egészen március 31-ig. Pénteken 18 órától 19:45-ig van közönségkorcsolya, szombaton és vasárnap 16 órától 17:45-ig van az első turnus, a második pedig 18:15-től 20 óráig tart.

Árakat tekintve a Kaposvári Jégaréna oldalán közöltek szerint a felnőttek 1800 forintért léphetnek be, a diákok 1500 forint ellenében válthatnak jegyet. A családi jegy két felnőtt és két gyermek esetén 4900 forintba kerül. Van itt is bérlet, amik ugyancsak 10 alkalomra jogosítanak minket, így a diák bérlet 12 000 forint, a felnőtt pedig 15 000 forint. A korcsolyaélezés és kölcsönzés mind 1500-1500 forintba kerülnek.

Nincs hír arról, hogy a városban lesz-e jégpálya az adventi vásáron.

Pécs

Pécsen egy fedetlen műjégpálya található. Hétfőtől csütörtökig két-két turnusban látogatható a jégpálya a hivatalos oldaluk szerint. Egészen pontosan 9 és 12óra között és 13 és 16 óra között elérhető hétköznapokon a műjégpálya. Péntektől vasárnapig tartó időszakban egy harmadik turnussal is kiegészül a pályabeosztás, ugyanis ezeken a napokon még 17 órától 20 óráig látogathatják az érdeklődők a pályát. Téli szüneti nyitvatartásuk is közölték oldalukon, ebben az időszakban hétfőtől vasárnapig minden nap este 21 óráig csúszhatnak az érdeklődők a jégen.

Árukat tekintve az oldalukról az derül ki, hogy a felnőtt belépő 1500 forint, a diák 1100, a pedagógus/nagycsaládos jegy 750 forintba kerül. Itt is vannak 10 alkalmas bérletek, amihez a felnőttek 11 000 forint ellenében juthatnak hozzá, a diákok pedig 8000 forint fizetése után. A korcsolyakölcsönzés és élezés itt 2000 forint.

Nem lesz a városban adventi korcsolyapálya.

Szekszárd

A Szekszárdi Jégcsarnok Facebook oldalán közlik az éppen aktuális programokat. Bejegyzéseik alapján szombaton és vasárnap van általában közönségkorcsolya leginkább az esti órákban várják a korizni vágyókat. 16 és 19 óra között és 15 és 18 óra közt jellemző leginkább a közösségi korcsolyázás időpontja. A belépő 2000 forintba kerül, illetve gyakran hirdetnek nyereményjátékot, ami abban merül ki, hogy azt a személyt kell megjelölnünk kommentbe, akivel szívesen mennénk korizni, így juthatunk ingyen belépőhöz is akár. A pálya sátorral van fedve és van jégbüfé is benne. Az is kiderül az oldalukról, hogy 10 éves korig a belépés ingyenes.

Nem lesz a városban adventi jégpálya.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

jégpálya

korcsolya

jég

advent

szórakozás

kaposvár

zalaegerszeg

pécs

szekszárd

hellovidek