Egymás után zárnak be a vendéglátóhelyek idehaza: mégis, mi folyik itt?

Pénzcentrum   
  Megosztom
Egymás után zárnak be a vendéglátóhelyek idehaza: mégis, mi folyik itt?

Sorra jelentenek csődöt az éttermek, cukrászdák Magyarországon, 2019 és 2023 között összesen több mint 5400 egység tűnt el. Az energiaválság miatt többszörösére nőtt a fenntartási költségük, alkalmazottakból pedig óriási a hiány.


 

Nem kicsit rángatta meg a vendéglátóipart az elmúlt 4 év: 2020 február elején még semmi nem látszott abból a katasztrófacunamiból, ami rájuk zúdult azután. Kezdődött a koronavírus-járvány miatti közel 2 éves kötelező bezárásokkal, folytatódott az energiaválsággal, majd jött a rég nem látott mértékű infláció kettős negatív hatása - írja a Pénzcentrum.

Egyrészt az embereknek nem maradt pénze étterembe, cukrászdába menni, másrészt az amúgy is kevés meglévő alkalmazottnak többet kellett fizetni azért, hogy megmaradjanak. Ilyen körülmények között nem azon kell csodálkozni, hogy ennyi vendéglátóegység bezárt, hanem hogy ilyen sokan talpon tudtak maradni. Míg 2019-ben, az utolsó békeévben, ahogy nevezni szoktuk, 51 329 vendéglátóhely volt összesen Magyarországon, addig 2023 júliusára már 5400-zal kevesebb, 45 914.

Somogy vármegye a sereghajtó

A statisztikai hivatal megyénként is vizsgálja a bezárt egységek számának alakulását: 2022 és 2023 között. Somogy vármegyében egy év leforgása alatt a vendéglátóhelyek 93,7 százaléka maradt meg, Vas vármegyében 94,3, Borsodban szintén ennyi – ők a sereghajtók. A legjobban Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Bács-Kiskun vármegyék teljesítettek.

A vásárlóerő tehát folyamatosan csökken Magyarországon és ezt nagyon megérzik a szolgáltatók. Mint ahogy arról egy korábbi elemzésünkben beszámoltunk, egy év alatt a kiskereskedelmi üzletek 6,4 százaléka zárt be Magyarországon: 2022. június 31. és tavaly június 30. között több mint 7000 bolt húzta le a rolót, így pedig összességében 110 ezer közelébe csökkent országosan az üzletek száma - derült ki a KSH friss adataiból. Ez a szám mára minden bizonnyal 110 ezer alatt van, legalábbis a boltosok helyzete érdemben nem javult az elmúlt hónapokban sem.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

éttermek

infláció

magyarország