Ilyet is ritkán látni Magyarországon: egyedülálló látványvilággal készülnek a vidéki fesztiválra

HelloVidék   
  Megosztom
Ilyet is ritkán látni Magyarországon: egyedülálló látványvilággal készülnek a vidéki fesztiválra

Horesnyi Balázs díszletével és Madarász "Madár" János visual tervével, páratlan látványvilággal állítják színpadra a Rebecca musicalt a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Július 26-án debütál Michael Kunze és Sylvester Lévay nagy sikerű musicalje, a Rebecca, a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Hat estén át láthatja majd a közönség a különleges, misztikus hangulatú előadást Béres Attila rendezésében.

Daphne du Maurier magyarul A Manderley-ház asszonya címen megjelent regénye szolgáltatja a darab alapját, amelyet Magyarországon másodszor, szabad téren pedig első alkalommal visznek színre. A főbb szerepekben egyebek mellett Gubik Petrát, Janza Katát, Gallusz Nikolettet, Dolhai Attilát és Szaszák Zsoltot láthatja a közönség. A készülő produkció díszletét Horesnyi Balázs tervezi, aki korábban olyan produkciókért felelt a fesztivál színpadán, mint a 2010-es Carmen, a 2011-es Valahol Európában, vagy a 2017-es Vízkereszt, vagy amit akartok.

A Dóm téren így a két háború közti úri világ valósághűen megjelenített színhelyei - az elegáns, art deco szálloda Monte Carlóban, a rejtély megfejtését hordozó tengerparti csónakház, az évszázados Manderley-ház egyszerre kongóan üres mégis fojtogató terei - korhű patinával, de a modern szem számára is izgalmas filmszerűséggel kelnek majd életre. A ködös Albion hangulatát és a cselekmény sötét mozzanatait hangsúlyozó világításterv megkomponálására ezúttal a rendező vállalkozott.

A hitchcocki atmoszférát is felidéző képiség változó részleteinek, a belső tereket körülölelő, zord külvilágnak megteremtéséért Madarász "Madár" János visualtervező mintegy 200 négyzetméternyi ledfalakon megjelenő animációi, hátterei felelnek majd.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

szeged

szegedi szabadtéri játékok

színpad