Harry Potter-hétvégét rendeznek Debrecenben: ezekkel a programokkal várják a gyerekeket

MTI   
  Megosztom
Harry Potter-hétvégét rendeznek Debrecenben: ezekkel a programokkal várják a gyerekeket

Az olvasást népszerűsíti az első debreceni Harry Potter-hétvége, amelyen február 23-25. között minden korosztályt színes programokkal várnak a szervezők. A minifesztivál hétfői debreceni sajtótájékoztatóján Némethy-Szilágyi Norbert főszervező, a Borostyán Produkció alapítója azt mondta, a helyi közösségek összefogásával megrendezendő Harry Potter-hétvége legfontosabb küldetése közelebb vinni a fiatalokat az olvasás és a könyvek világához.

A három nap alatt hét helyszínen 36 programmal várják az érdeklődőket, a fesztivál többek között moziélményt, Slam Poetry-estet és varázslatos éttermi menüt kínál Harry Potter világából, de azok sem csalódnak majd, akiket elsősorban az ismert sorozat szereplőinek öltözéke varázsolt el - jelezte.

3-tól 112 éves korig

Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője hozzátette: gyerekeknek és felnőtteknek szóló élményekkel igyekeztek úgy összeállítani a programkínálatot, hogy "3-tól 112 éves korig" mindenki találjon kedvére valót. Fontos üzenete a találkozónak, hogy debreceni közösségek és vendéglátóhelyek összefogásával valósulhat meg - mondta.

A reményei szerint az egész várost megmozgató fesztivál egyik fő helyszíne lesz az Apolló mozi, ahol a Harry Potter-sorozat első négy filmjét vetítik, az elsőt angol nyelven is. Közönségtalálkozót szerveznek Harry magyar hangjával, Gacsal Ádám szinkronszínésszel, Kostyál Viktor grafikus-karikaturista pedig a mozi vendégvárójában pár perc alatt bárkiből roxforti diákot varázsol - ismertette a részleteket Fejér Tamás, megjegyezve, hogy számos kvízjáték mellett bagolysimogató is lesz az Apollóban.

A felnőttek sem unatkoznak

A kultúra házaként is működő debreceni Német Kulturális Fórum a kicsiket Harry Potter élményfestésre, a felnőtteket borozásra várja a fesztivál három napján - jelezte Horváth Andrea, a fórum elnöke. A helyi Pagony könyvesbolt pedig varázspálca-készítő kézműves foglalkozásokat és interaktív meseterápiás foglalkozásokat szervez a gyerekeknek - fűzte hozzá Végh Zsuzsa üzletvezető.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

fórum

debrecen

mozi

gyerekek

program

fesztivál