Idén is megrendezik a magyar diákok ünnepét Gyulán: megérkezett a programok listája

MTI   
  Megosztom
Idén is megrendezik a magyar diákok ünnepét Gyulán: megérkezett a programok listája

Idén rendezik meg a 30., jubileumi Erkel Diák Ünnepeket (EDÜ) május 30. és június 1. között Gyulán - közölték a szervezők hétfőn közleményben az MTI-vel. A középiskolásoknak szóló, kétévente jelentkező tehetségkutató versenyt és a zenei fesztivált 61 éve, 1963-ban hívták életre, tavaly dupla jubileumát ünnepelte volna a rendezvény, ha nem maradt volna el egyszer a koronavírus-járvány miatt.

A rendezvény - amely a hasonló tematikájú programok között az egyik legrégebbi múltra tekint vissza - napjainkban is azokat a kiveszőben lévő értékeket szeretné közvetíteni a fiataloknak, mint a figyelem, a tisztelet és a diákközpontúság - írták.

30 éves jubileumot ünnepelnek

A tavalyi év rendezvényének kiemelt sikerére és a 30. jubileumi eseményre való tekintettel a szervezést ellátó Erkel Diák Ünnepek Alapítvány tagjai részéről az a döntés született, hogy az EDÜ-Gyulai Diákfesztivált a folytonosság biztosítása és a tehetséggondozás jegyében az eddigi kettő helyett évente rendezik meg - emelték ki a szervezők.

Az EDÜ-n 16 kategóriában indulhatnak el a jelentkezők, amelyeket 5 főkategóriába soroltak. Tavaly több mint 700 diák vett részt a versenyeken, idén 48 középiskola képviseletében 239 produkciót értékelhet a zsűri. A versenyekre neves zsűrit hívtak, "mert azt látják, hogy számít a fiataloknak, kik mondanak véleményt róluk".

A programokról bővebben

Az irodalom kategóriában lesz vers- és prózamondó verseny; irodalmi színpad; önálló irodalmi alkotás és slam poetry. Kovács Vanda, Kárász Zénó, Kubik Anna, Vass Magdolna, Szabó Tibor Benjámin, Farkas Wellmann Éva és Kiss Ottó fognak mások mellett zsűrizni.

Hagyományosan a zene kategória a legnépszerűbb: itt szólóének, énekkar, népdal és hangszeres népzene, szólóhangszer és kamarazene, valamint könnyűzenei együttesek alkategóriákban lehet versenyezni a mások mellett Lajtai Katalin, Czeglédi Katalin, Töreky Katalin, Kabdebó Sándor, Somogyvári Ákos, Lendvai György, Baricz Gergő, Szabó Tibor és Ökrös Gergő alkotta zsűri előtt.

A tánc kategóriába néptánc és modern tánc tartozik, itt zsűrizik majd Petrovits Petra, Lukács Annamária és Patonai Norbert. A látvány kategóriába pedig képző- és iparművészeti alkotásokkal, illetve filmmel és fotóval lehet jelentkezni; az alkotásokat Kiss Adél, Bagyinkáné Jász Jolán, Szelényi Károly, Bagyinszki Zoltán, Almási Réka, Kocsis Ágnes és Kobler Ádám zsűrizi majd. Külön kategória az innováció, itt Kristó Zoltán, Vámos Tamás és Alt Norbert alkotja a zsűrit.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

jubileum

gyula

oktatás

diákok

szórakozás

rendezvény

programok