Ó-Dráva projekt: életet lehelnek a holtágba

MTI   
  Megosztom
Ó-Dráva projekt: életet lehelnek a holtágba

A vízvisszatartást biztosító úgynevezett fenékküszöb építésével a legnagyobb, egyben legfontosabb részéhez ért a Barcs és Péterhida között található Ó-Dráva holtág négy éve tartó élőhely-revitalizációs projektje - mondta a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetmegőrzési osztályvezetője kedden Barcson.

A WWF Magyarország magyar és horvát partnereivel célul tűzte ki, hogy biztosítja a Dráva bal partjának leghosszabb, 15 kilométer hosszú holtágának vízellátását, javítva az állat- és növényfajok élőhelyeinek, a part menti ártéri erdők állapotát.

A jövő áprilisban befejeződő kivitelezés keretében korábban mederkotrásra, régi horgászstégek lebontására, felújítására, facsemeték ültetésére is sor került a területen - jegyezte meg Parrag Tibor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetmegőrzési osztályvezetője.

Kiemelte, hogy a most épülő fenékküszöb a vízvisszatartáson kívül lehetővé teszi a víz mozgását, gyorsabb lefolyását egy esetleges szennyezés esetén. Hozzátette: a műtárgynál egy úgynevezett hallépcsőt is kialakítanak, ahol a halak a duzzasztót megkerülve tudnak vándorolni a főág és a holtág között.

Gruber Tamás, a WWF Magyarország Élő Folyók programvezetője a projekt szükségességét azzal indokolta, hogy az Ó-Dráva vízellátása a Dráva medersüllyedése miatt romlott az elmúlt évtizedekben, s ez száraz időszakokban veszélyt jelent az élőhelyekre.

E változatos, vízparti élőhelyek nagyon sok madárfaj, köztük a feketególya, a bakcsó, a törpegém fészkelő- és táplálkozóhelye, de nagy számban találhatók itt hüllők, kétéltűek, kevésbé ismert, de értékes halfajok is.

Gruber Tamás kitért rá, a holtág revitalizációja a természetvédelem mellett kedvező hatással lehet a turizmusra és a horgászatra, a helyszín szabadidős tevékenységek kedvelt célpontja lehet a jövőben.

Az eseményen kiosztott háttéranyagban olvasható, hogy az Ó-Dráva 176 hektáros területén 17 élőhelytípust azonosítottak, ahol 90, ebből 12 fokozottan védett madárfaj, és egyebek mellett 15 halfaj fordul elő. A parton olyan hatalmas fekete nyárfák is vannak, amelyek törzskerülete meghaladja a 10 métert.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

dráva

környezetvédelem

hellovidék

holtág