Mutatjuk, milyen újítások várják majd a látogatókat a Börzsönyben
A Társaság épp olyan fontosnak tartja a nyitott erdők megvalósításának lehetőségét, mint a tulajdonosi joggyakorló Agrárminisztérium, ezért a 2019-es év sem marad el fejlesztések nélkül az Ipoly Erdő Zrt-nél.
Még tavaly megvalósult a Társaság legnagyobb beruházása a Királyréti Fogadóközpont épületének kivitelezése. Az egykori uradalom iskola épülete - majd egy évszázadig erdészlak volt, 2019-től a Királyréti hely- és erdei gazdálkodástörténeti bemutató helyszínévé válik.
Királyréten éves szinten kb. 500 000 látogató fordul meg, a település kisvasúttal, gépkocsival, buszjárattal is jól megközelíthető. Az itteni természeti környezetet az ember több évszázados tájhasználati tevékenysége alakította ki. A bemutató hely a környék (Szokolya, Huta) gazdag múltjával, az itt folytatott erdei gazdálkodás történetével ismerteti majd meg az érdeklődőket.
A Fogadóközpont múzeumszárnyában a hely (Királyrét) geológiai, ezen alapuló tájhasználati, szakmatörténeti bemutatása valósul meg korszerű múzeumtechnikai eszközökkel. Ez ötvöződik az elmúlt századok helyi gazdaságtörténeti tárgyi emlékeinek kiállításával, ahol a hegység és az ásványkincsek keletkezéséről, Királyrét történetéről, erdőgazdálkodásról a XXI. századi technika segítségével tájékozódhatnak a látogatók, közelebb hozva ezzel a fiatalokat is a természethez.
Királyréten, Kóspallag közelében épül meg a Vár-hegyi kilátó, mely egy háromszög alapú csonka gúla formájú, faszerkezetű, 15m magas torony lesz.
A kilátó tetőszerkezetében webkamerákat helyeznek el, melyek képei különböző webes felületeken válnak elérhetővé. A kilátó építéshez használt út, a kilátó „kényelmes” megközelítése érdekében megújul.
A Társaságnál fontos turisztikai vonzerő Márianosztra is, ahol jövőre, az eredeti romok megőrzése mellett egy Pálos kolostor emlékhelyet alakítunk ki, mely a Börzsönyben jelen lévő egykori Pálosoknak állít emléket.
Fontos fejlesztés 2019-ben a somoskői erdei iskola és oktató központ kialakítása, mely egy határon átívelő projekt.
Az erdészek a határ mindkét oldalán felismerték, hogy az ember viszonya a kulturális és a természeti értékekhez nagymértékben befolyásolja az ember tudatosságát. A LESY SR és az IPOLY ERDŐ ZRT. ezért úgy döntöttek, hogy a határ menti természeti értékek ismertetése mellett bemutatják ezt a területet, mint erdei ökoszisztémát és egyben az erdők maradandó, fenntartható gazdálkodását. A projekt elvárása és célja, hogy felkeltse az érdeklődést Léva és Salgótarján-Somoskő környéke határtérség különleges természeti értékei iránt, ismeretterjesztő és oktató eszközök segítségével hangsúlyt fektetve a fiatal korosztályra, valamint, hogy az Ipoly Erdő Zrt. határon túli magyarokat is tud majd fogadni, akiknek anyanyelvükön tudja bemutatni az erdők értékeit és fontos szerepét. A beruházás keretében épülnek oktató központok, bemutatóhelyek, tanösvények.
Ami a kerékpáros turizmust illeti 2019-ben a börzsönyi kerékpárforgalmi úthálózat gyarapodni fog és a már meglévő szakaszok mellé újabbak is kiépülnek.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)