Új hidak és síbusz: fejlődik a közlekedés Magyarország és Szlovákia között

MTI   
  Megosztom
Új hidak és síbusz: fejlődik a közlekedés Magyarország és Szlovákia között

Idén az Ipoly két hídjának újjáépítése is megkezdődhet, január közepén pedig besztercebányai támogatással síbusz indul Salgótarjánból négy közép-szlovákiai sípályára. A közlekedés fejlesztése mindkét régió számára létkérdés - közölte a két szomszédos megyei önkormányzatnak, a besztercebányainak és a nógrádinak az elnöke közös sajtótájékoztatón csütörtökön, mielőtt együttműködési megállapodást írtak alá.

A szomszédos magyar megyével kötött megállapodás lényege a területrendezési tervek egyeztetése, mondta Ján Lunter, a szlovákiai Besztercebányai Megyei Önkormányzat elnöke. Ennek köszönhetően fejlődhet az infrastruktúra, főleg a közlekedés területén. Ján Lunter az eredmények között említette, hogy a borsodi Ózdhoz tartozó Susa és a szlovákiai Jéne között már felújították az utat. Kiemelte az Arany János-programot és a szociális szövetkezetek lehetőségeit is, amelyekre elmondása szerint példaként tekintenek.

Az előkészítő munka és a tervezés után már idén megkezdődik két híd újjáépítése: Drégelypalánk és Ipolyhídvég (Ipeµské Predmostie), valamint Őrhalom és Ipolyvarbó (Vrbovka) között. Ez a gazdaság további fejlesztésének is fontos része. A Hatvan, Pásztó, Bátonyterenye, Salgótarján és a szlovákiai Fülek vonalán megvalósuló, határon átnyúló operatív program szintén a gazdasági lehetőségek megkeresését és kihasználását szolgálja majd, nyilatkozta Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke. Az elnök azt is tudatta, hogy egy harmadik hidat is terveznek, ami Hugyag és Szécsénykovácsi (Kováčovce) között vezetne át az Ipolyon. A magyar oldalon a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már elkészítette a terveket, de a szlovák oldalon a pénzhiány egyelőre akadályozza az előrelépést.

A megyei elnökök egyetértettek abban, hogy a vasúti fejlesztés - amely Magyarországon és Szlovákiában is kormányzati hatáskörbe tartozik - fontos lenne a két régió összekapcsolása szempontjából, ezért mind Budapesten, mind Pozsonyban lobbiznak érte.

Az idegenforgalmi kapcsolatok bővítését szolgálja, hogy a besztercebányai megyei önkormányzat anyagi támogatásával január közepén síbusz indul Salgótarjánból négy nagy közép-szlovákiai sípályára. Még egyeztetnek az út áráról, amely oda-vissza várhatóan 7 euró (körülbelül 2255 forint) körül lesz. Emellett más turisztikai és kulturális programokat is terveznek, a kastélyfelújításoktól a színházak közötti együttműködésig.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

híd

szlovákia

vasút

síelés

önkormányzat