Utolsókat rúgja a tél: ezt a 8 programot kár lenne kihagyni most a Balatonnál

HelloVidék   
  Megosztom
Utolsókat rúgja a tél: ezt a 8 programot kár lenne kihagyni most a Balatonnál

Tényleg közhely ma már, hogy a Balaton télen is számtalan programot kínál az odalátogatóknak. Alábbi cikkünkben egy szubjektív listát állítottunk össze a gasztronómia területének érintése nélkül, amely kizárólag olyan programokat tartalmaz, amelyeken mi magunk is bármikor örömmel részt veszünk, illetve amelyeket jó szívvel ajánlunk másoknak is.

Korcsolyázás a tavon, műjégen

Hatalmas élmény a befagyott Balatonon korcsolyázni, azt követően ugyanis, hogy a jégréteg elérte a sportoláshoz szükséges biztonságos vastagságot, akár órákig tartó túrát is tervezhetünk, amely során több települést is érinthetünk a tó jegén haladva. Akkor sem kell lemondani a korizásról, hogyha az enyhébb időjárás miatt nem fagy be annyira a Balaton, hogy az alkalmas legyen a sportolásra, a tó körül ugyanis több korcsolyapálya létesült, amelyek télen várják a vendégeket.

A legismertebb talán a szigligeti strand 30 X 15 méteres műjégpályája, amely a hét minden napján várja az idelátogatókat. A tó déli partján pedig ott van a balatonlellei BL Yacht műjégpályája, ahol lehetőségünk van kombinált jegy megvásárlására is, így a korcsolyázás fáradalmait rögtön kipihenhetjük a BL YachtClub wellness részlegében.

Résztvevők várnak az indulásra a jégen Badacsony közelében a Balaton-átcsúszáson 2017. január 28-án. A célállomás a fonyódi főstrand volt. Forrás: MTI/Mohai Balázs
Résztvevők várnak az indulásra a jégen Badacsony közelében a Balaton-átcsúszáson 2017. január 28-án. A célállomás a fonyódi főstrand volt. Forrás: MTI/Mohai Balázs

Kenutúra a Hévíz-patakon

Kevés olyan csodálatos dolog van, mint a kizárólag decembertől március közepéig megrendezésre kerülő kenutúrák a Hévíz-patakon. Magyarország egyetlen evezhető meleg vizű patakját a Hévízi-gyógytó táplálja, így annak vize farkasordító hidegben sem fagy be. Alap esetben a 6 órás szervezett túrákra, amelyből az aktív evezés 3-4 órát tesz ki, hétvégén kerül sor.

A bő 9 kilométeres távot az élővilág védelme érdekében lassú tempóban teszik meg a résztvevők, így különösebb nehézséget, fizikai megterhelést nem jelent annak teljesítése. Hasznos tanács lehet és a szervezők is felhívják rá a figyelmet, hogy azok, akik kedvet kaptak a téli kenuzáshoz, szélálló, esőálló és legfőképpen meleg ruházatot viseljenek majd.

Téli csukázás a Balatonon

Az igazán elszánt horgászoknak remek időtöltést jelenthet a Balatonon, a szükséges engedélyek birtokában és a horgászati tilalmi időt figyelembe véve, a csukázás. Ezek a ragadozóhalak ugyanis egész évben keresik a táplálékot, így kellő szerencsével kapásra bírhatók még a téli hónapokban is.

A fogási esélyeinket persze jelentősen növelhetjük, hogyha a természetes vízfelület helyett olyan magántavat választunk, mint a siófoki hajókikötőtől csupán néhány kilométerre elhelyezkedő Hidegvölgyi horgásztó. A kapitális csukáiról ismert közel 4 hektáros terület egész évben várja a pergető horgászokat napkeltétől egészen napnyugtáig. Az időjárást viszont mindenképpen érdemes figyelni, illetve előzetesen érdeklődni, ugyanis kizárólag a pergető horgászat engedélyezett, ezért amikor a tó befagy, nem látogatható.

Pancsolás télen is

A Balaton vize télen nyílván nem alkalmas strandolásra, fürdésre, ugyanakkor számos szálloda rendelkezik saját wellness részleggel, amelyeket a vendégek ingyen, a külsős odalátogatók pedig térítés ellenében vehetnek igénybe. Nekünk nagy kedvencünk a siófoki Hotel Azúr, ahol az óriási élménymedence és a különböző szaunák mellett lehetőség van az edzőterem és a ping-pong asztalok használatára is. És van egy tippünk azoknak, akik csupán néhány órát szeretnének fürdőzéssel eltölteni: a 4 500 forintos felnőtt belépőjegy ára 17:00 óra után 1 900 forintra csökken.

Persze nem csak a szállodák kínálnak pancsolási lehetőséget télen, Siófokon érdemes ellátogatni a Galerius fürdőbe. Számos medence, élménymedence, csúszda és szauna várja az odalátogatókat reggeltől egészen estig. Bár egy egész nap is villámgyorsan elrepül a fürdőben, itt is elérhetőek a kedvezményes gyerek és felnőtt belépők 17:00 óra után.

A gyógyulni, pihenni vágyóknak érdemes felkeresniük a Hévizi-gyógytavat, ahol a Tófürdő, a Fedett Fürdő és a Festetics Fürdőház medencéinek, gyógymedencéinek, szaunáinak, gőzfürdőinek, jégfürdőinek, sóbarlangjainak és szolgáltatásainak végeláthatatlan sorával várja a fiatalabb és az idősebb korosztályt egyaránt.

Tihanyt télen is vétek kihagyni

Hatalmas élményben lehet része annak, aki télen ellátogat Tihanyba, nyoma sincs ugyanis a nyaranta megszokott turistaáradatnak, sokszor napközben is magunk sétálhatunk az üres utcákon, élvezve a csendet és a pazar kilátást a Balatonra, vagy éppen a Belső-tóra. Egyben lehetőségünk van arra is, hogy számos nevezetességet, mint például a Tihanyi Bencés Apátságot, vagy az Aranyház gejzírkúpot sokkal nyugodtabb körülmények között látogassuk meg, mint a főszezonban. A levendula szerelmesei télen is megtalálhatják számításukat, annak ellenére, hogy a növény virágzása és az ehhez kapcsolódó programok nyáron vannak. A Levendula Ház Látogatóközpont ugyanis várja vendégeit, akiknek lehetőségük van arra is, hogy természetismereti sétán vegyenek részt.

Vízimadarak a részben befagyott Balatonban Tihanynál, a háttérben a Szántódról érkező komppal. Forrás: MTI/Máthé Zoltán
Vízimadarak a részben befagyott Balatonban Tihanynál, a háttérben a Szántódról érkező komppal. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A panorámánál maradva

Azoknak, akik szeretnek a Balatonban gyönyörködni, remek időtöltést kínál a 45 méter magas siófoki víztorony és a balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont. Előbbi több szórakozási, kikapcsolódási lehetőséggel várja a vendégeket. A 360°-ban körbejárható nyitott kilátó rész, a Szentkirályi oxigén bár, a Panoráma kávézó és a Samsung élményközpont egyaránt rendelkezésére áll az odalátogatóknak. A felső rész külön érdekessége, hogy forgásával egyhelyben ülve is lehetőség van a teljes körpanoráma megtekintésére.

A Hajózástörténeti Központhoz ellátogatva a balatoni hajózást, vitorlázást bemutató interaktív kiállításon vehetünk részt. A látogatóközpont különlegessége, hogy egy hajó alakú épületben kapott helyett, melynek árboca a Balaton legmagasabb épített kilátója. Magassága 25 méter, ennek köszönhetően a mintegy 40 méteres magasparttal együtt közel 70 méteres magasságból lehet végignézni a Balatonon Balatonakarattyától egészen Keszthelyig.

A Balaton látképe az új Hajózástörténeti Látogatóközpont kilátójából Balatonföldváron a megnyitó előtti napon. Forrás: MTI/Varga György
A Balaton látképe az új Hajózástörténeti Látogatóközpont kilátójából Balatonföldváron a megnyitó előtti napon. Forrás: MTI/Varga György

A veszprémi állatkert

Érdemes egy kicsit eltávolodni a Balatontól és ellátogatni a veszprémi állatkertbe, amely hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. A Fejes-völgyi területen egyrészt olyan hagyományos állatkerti állatok láthatók, mint az egzotikus élőhelyről származó nagymacskák, a fekete medvék, az élénk színekben pompázó vízimadarak, másrészt akadnak különleges állatok is szép számmal, mint például a játékos madagaszkári félmajmok, az igazán különleges dzselada páviánok, a sarkantyús teknős, vagy éppen a mindig kíváncsi ormányosmedvék és az elragadó kis pandák.

Az állatkert területén található a gyerek nagy kedvence, az egyedileg tervezett és kivitelezett Kölyökdzsungel játszóház is. A felső, úgynevezett Gulya-dombi részen került kialakításra Magyarország egyik legszebb és legnagyobb Afrika-szavanna kifutója, ahol zebrákat, impalákat és egy háromfős szélesszájú orrszarvúcsaládot is meg lehet nézni.

Tevecsalád a veszprémi állatkertben. Forrása: MTI/Bodnár Boglárka
Tevecsalád a veszprémi állatkertben. Forrása: MTI/Bodnár Boglárka

Irány Közép-Európa legszuperebb planetáriuma!

Szintén kicsit el kell távolodnunk a Balaton partjától, hogy ellátogathassunk Magyarország első számú csillagászati ismeretterjesztő centrumába, a Bakonybélben található Pannon Csillagdába. Az utazás nagyon megéri, ugyanis a csillagásztörténeti kiállítás megtekintése mellett kipróbálhatjuk a távcsőpark berendezéseit is, amelyek segítségével derült égbolt mellett nappal a napkitörésekben, éjszaka pedig a csillagos égboltban gyönyörködhetünk. Ráadásul beülhetünk egy filmvetítésre a 3D-s moziba, vagy ismeretterjesztő filmeket nézhetünk Közép-Európa első és egyetlen Ultra HD felbontású digitális planetáriumában.

A Pannon Csillagda ismeretterjesztő komplexum épülete Bakonybélen. Forrás: MTI/Mohai Balázs
A Pannon Csillagda ismeretterjesztő komplexum épülete Bakonybélen. Forrás: MTI/Mohai Balázs
  Megosztom

hellovidek

hello tourist

balaton