Így tanítják a fiatalokat közlekedni: hazánkban elsőként indult ilyen program
Dr. Gyurosovics József rendőr dandártábornok, Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya, Dr. Kahler Ilona Márta, a Debreceni Törvényszék elnöke, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Pintér Tamás tűzoltó ezredes, igazgató-helyettes 2019. március 12-én együttműködési megállapodást írt alá a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon, amelynek célja a rendőrség „Törés-Pont” elnevezésű közlekedésbiztonsági programjának további népszerűsítése - írja a debreceninap.hu.
A portál szerint a rendőrség, a bíróság és a katasztrófavédelem számára rendkívül fontos a fiatalok és a középiskolákban tanuló diákok biztonságos közúti közlekedésre nevelése, ezért az együttműködés célja az újabb generációk közlekedési moráljának javítása. A preventív és oktató jellegű előadásokon megtörtént tragikus eseményeket szemléltetnek.
Magyarországon elsőként Hajdú-Bihar megyében indult el a TÖRÉS-PONT baleset-megelőzési program, amely az Egyesült Királyságban és Németországban már sikeresen működik. A projekt hazai mottója az, hogy "a baleseteket emberek okozzák". A halálos közúti balesetek kiemelzését a rendőrség, a bíróság, a mentőszolgálat, valamint a katasztrófavédelem szemszögéből Suba István r. főhadnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára, Dr. Tóth Ildikó a Hajdúböszörményi Járásbíróság elnöke, Horváth István a Debreceni Mentőállomás mentőápolója és Hadházi Dániel tűzoltó őrmester mutatja be.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)