Nem árt tudni: ezt a határátkelőt most hónapokra lezárják

MTI   
  Megosztom
Nem árt tudni: ezt a határátkelőt most hónapokra lezárják

A Mura-híd felújítása miatt hétfőtől várhatóan július 31-ig lezárják a Letenye-Gorican közúti határátkelőhelyet, minden járművet - köztük a kamionokat is - az autópálya-átkelőre terelnek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint a híd átépítésének ideje alatt kizárólag a Letenye-Gorican autópálya-határátkelőhelyet használhatják a személy- és tehergépjárművek, valamint az autóbuszok.

Alternatív, elkerülő útvonalként Horvátország felé a barcsi közúti határátkelőhelyet ajánlják, amelyet tehergépjárművek súlykorlátozás nélkül használhatnak, vagy a berzencei közúti határátkelőhelyet, ahol a tehergépjárművekre 20 tonnás súlykorlátozás érvényes. A másik lehetséges elkerülő útvonal az M70-es autóút Szlovéniába vezető szakasza - ezen keresztül az Isztriai-félsziget is elérhető -, a rendőrség azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy ezen az útvonalon útépítési munkálatok folynak, ezért torlódásokra kell számítani.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábban arról is tájékoztatást adott, hogy tavaly a nyári három hónap alatt mintegy 3,5 millió utas átléptetését végző letenyei autópálya-átkelőn a nyár első felében torlódásokra kell számítani a megnövekedő forgalom miatt. A lezárt közúti határátkelőről - eddig kizárólag ezt vehették igénybe a teherjárművek - a kamionokat is az autópályára terelik, ezért itt mindkét irányba újabb sáv megnyitásával igyekeznek a forgalmat átengedni.

A zalai rendőrség jelezte azt is: ezen a határátkelőn egyre nagyobb az autóbusz-forgalom, ugyanis utazási irodák kínai, illetve dél-koreai turistáknak olyan európai buszos kör¬utakat szerveznek, amelyek általában a prágai repülőtérről indulnak és Letenyén keresztül viszik az ázsiai utasokat tovább dél felé.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

közlekedés

utazás

lezárás

határ

határátkelő

híd

felújítás

terelés.