Tűzoltók pillepalacktutajon: akciójukkal a környezetvédelemre hívják fel a figyelmet

MTI   
  Megosztom
Tűzoltók pillepalacktutajon: akciójukkal a környezetvédelemre hívják fel a figyelmet

Kéthetes, több mint hétszáz kilométeres, a Maroson megtett út után kedden pillepalacktutajukon megérkeztek Szegedre a gyergyói tűzoltók, akik akciójukkal a környezetvédelem fontosságára akarják felhívni a figyelmet.

A tutajosokat Szegeden Botka László polgármester és Kakas Béla, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke fogadta. A nyolcfős csapat április elsején a Hargita megyei Gyergyóremetéről - a Maros forrásától 50 kilométerere - indult el tutajával. Az úszóalkalmatosság két egyenként 12 négyzetméteres felületű fémvázból és az azokat megtöltő háromezer pillepalackból áll, irányítását kormánylapát és evezők segítik.

Az érkezést követően Szabó Zoltán zászlós az újságíróknak elmondta, hogy útjuk nagyjából a terveknek megfelelően alakult, csupán a folyó sodrását becsülték egy kicsit túl, így az utazás a tervezett két hét helyett tizenhat napig tartott.

A legnehezebb feladat az volt, amikor a tutajt ketté kellett bontani, hogy a gátaknál kiemeljék, de ebben a környékbeli települések tűzoltói alkalmanként segítségükre voltak. Nehézségeket okozott az elmúlt hét esőzése is, de az út végére a jó idő is visszatért, mondta Szabó Zoltán.

A nyolc tűzoltó a testületen belül is együtt dolgozik és a vízi túra sem ismeretlen számukra, tavaly az Oltot járták be, igaz akkor még csónakkal. Szabó Zoltán szerint a Maros felső szakasza különösen szép, akár vadvízi evezésnek is beillett az út első fele. Az erős sodrás, a szűk kanyarok nyomai a tutajon is látszanak, szinte minden nap javítani kellett valamit a járművön.

Bár találkoztak szemetesebb területekkel, a folyó völgye az előre számítottnál tisztább volt, mondta a zászlós, hozzátéve, hogy bízik benne, akciójukkal sikerült a Maros-mentén élők figyelmét felhívni arra, jobban figyeljenek oda környezetükre.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tűzoltók

tutaj

szeged

maros