Elviselhetetlen a forgalom a vidéki kistelepülésen: így fogtak össze a helyiek

MTI   
  Megosztom
Elviselhetetlen a forgalom a vidéki kistelepülésen: így fogtak össze a helyiek

Tatabánya és Oroszlány, valamint további hat település polgármestere és a térségben működő kilenc multinacionális nagyvállalat igazgatója támogatja a Komárom-Esztergom megyei Környét elkerülő út megvalósítására indított lakossági kezdeményezést - közölte az önkormányzat.

Beke László polgármester elmondta, mivel az elkerülő utak megépítése évekig eltarthat, feltétlenül szükséges a településen található közlekedési lámpák összehangolása, valamint egy olyan forgalomtechnikai megoldás, mely lehetővé teszi a biztonságosabb közlekedést a helyben élők és az ipari parkokba ingázók, illetve az átutazók számára.

A 4600 lelkes Környe az Oroszlány, Tata és Tatabánya közötti utak metszéspontjában található. Fő utcáján naponta 16 000 személyautó és 1000-nél több nehézgépjármű halad át, mert az útvonalat a kamionok mellett az ingázók is igénybe veszik. A község átlagos napi forgalma meghaladja például az M3-as autópálya Görbeháza és Nyíregyháza közötti szakaszáét.

Környén 2004-ben szintén indult lakossági kezdeményezésként aláírásgyűjtés elkerülő út építése érdekében. A szakhatóságok akkor azt válaszolták, hogy a község problémáira a települést északról elkerülő 4,8 kilométeres elkerülő út jelentene megoldást, azonban ez az útszakasz sem oldaná meg Oroszlány és Tatabánya közvetlen kapcsolatát, ezért egy déli szakaszra is szükség lenne.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

út

útépítés

elkerülő

tatabánya

környe

oroszlány

vállalat

polgármester

lakosság

komárom-esztergom megye