Teljes a káosz: lezárták a Keleti pályaudvart, mutatjuk a menetrendváltozásokat!

HelloVidék   
  Megosztom
Teljes a káosz: lezárták a Keleti pályaudvart, mutatjuk a menetrendváltozásokat!

Egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Karbantartás miatt május 13-tól 26-ig zárva tart a Keleti pályaudvar, emiatt számos vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul, olvasható a MÁV Zrt. közleményében. A Nyugati és a Déli pályaudvar, valamint a peremkerületi állomások maximális kapacitását felhasználva a vonatok érkezésére és indítására, a vasúttársaság számtalan csatlakozási és utasigényt kielégítő menetrendet alkotott, összehangolva azt a Kelenföld–Pusztaszabolcs és a Rákos–Hatvan vasútvonal felújításának idejére bevezetett közlekedési renddel. A karbantartás részeként sor kerül a vágányok javítására és váltócserékre, valamint a teljes csarnok egységesen aszfaltozva lesz. A lezárással kapcsolatos információk a MÁV weboldalán érhetőek el.

Vonatközlekedés a Keleti pályaudvar karbantartása idején:

Budapest–Győr-Hegyeshalom vonal:

  • A Hegyeshalom-Budapest-Keleti és Budapest-Keleti–Győr viszonylatokban közlekedő gyorsvonatok (G10) Kőbánya-Kispestig közlekednek és onnan indulnak, illetve Ferencváros állomáson is megállnak. A soproni, illetve a szombathelyi InterCity vonatoknak a Keleti helyett átmenetileg a Déli pályaudvar lesz az indító- és a végállomása. Ez alól kivétel a Szentgotthárdról 8:12-kor érkező IC919 számú vonat, mely Kelenföldig közlekedik.
  • • Nemzetközi vonatok – a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon az EuroCity, EuroNight és railjet vonatok a Déli pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek. A Budapest-Keleti–Győr–Bécs szakaszon közlekedő Avala EuroCity és Lehár EuroCity; a Budapest-Keleti–München útvonalon közlekedő Kálmán Imre EuroNight vonatok végállomása Kelenföld lesz

Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonal:

  • A pécsi vonal és a Budapest–Baja–Sárbogárd vonal InterCity járatai, illetve az expresszvonatok Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek.
  • A Déli pályaudvarról Dombóvárra 18:55-kor, 8018-as számmal másik járat közlekedik a 4218-as Budapest-Déli – Dunaújváros és a 8048-as Pusztaszabolcs-Dombóvár viszonylatú vonatok helyett.

Balassagyarmat–Aszód–Gödöllő vonal:

  • Gödöllő-Aszód- Balassagyarmat között pótlóbuszok szállítják az utasokat, melyekről Gödöllő, Autóbusz-állomáson az átszállás biztosított a Hatvan és Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvar között közlekedő „Gy” jelzésű vonatpótló autóbuszokra.

Budapest-Pécel-Hatvan vonalszakasz:

  • A vonatok óránként közlekednek Piliscsaba-Pécel és Aszód-Hatvan viszonylatban, mely vonatokhoz S80 jelzésű Aszód-Pécel viszonylatú mindenhol megálló vonatpótló autóbuszok közlekednek. A térség közlekedésének sűrítése érdekében G80 jelzésű Aszód-Rákos-Sörgyár (BKK) viszonylatú gyorsított járatú vonatpótló autóbuszok közlekednek. A vonatok esetében átszállással biztosított az eljutás Rákos vasútállomásról Kőbánya felső, Ferencváros és Kelenföld vasútállomásra és vissza viszonylatra is. Kőbánya felső és Sörgyár BKK megállóhelyről a 37-es villamossal biztosított az eljutás a Blaha Lujza térre (Népszínház utca). Továbbá Újpest megállóhelyről és vissza az M2-es metróval.
  • A részletes menetrendi tájékoztatás megtalálható lesz a www.mavcsoport.hu/bphatvan oldalon.
  • A Budapest–Dabas–Lajosmizse között közlekedő vonatok 8:00-tól 20:00-ig Zuglóból indulnak és oda is érkeznek.

Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely vonal:

  • A Rákos és Hatvan között végzett pályakarbantartási munkák miatt a vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
    • Budapest-Keleti Verseny utca és Hatvan vasútállomás között az InterCity vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek.
    • Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvar és Hatvan vasútállomás között a gyors és sebesvonatok helyett járnak pótlóbuszok.

Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonal:

  • A Budapest–Újszász–Szolnok vonalszakaszon a szolnoki zónázó (Z60) és a naponta közlekedő sülysápi (S60) vonatok Kelenföldig jönnek, és onnan indulnak. A munkanapokon közlekedő sülysápi és nagykátai, valamint szolnoki gyorsított személyvonatok (G60) Kőbánya felsőre érkeznek, és onnan indulnak vissza. A naponta közlekedő reggeli szolnoki gyorsított és nagykátai személyvonatok Kelenföldig járnak.
  • A Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon közlekedő InterCity és gyorsvonatok a Keleti helyett a Nyugatiba érkeznek és onnan is indulnak. Technológiai okokból a vonalon valamennyi távolsági vonat Intercity kocsi nélkül, gyorsvonatként közlekedik, természetesen a vonatok IC pótjegy megváltása nélkül vehetők igénybe.

Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonal:

  • Napközben Budapest-Nyugati és Záhony állomás között közlekedő sebesvonatok csak Szolnok és Záhony között járnak. Budapest-Nyugati és Szolnok között közvetlen átszállás biztosított a Budapest-Nyugati és Békéscsaba között közlekedő távolsági vonatokra, melyek kijelölt kocsijait pótdíj megfizetése nélkül lehet igénybe venni. (Május 14-15-én 6:05-től 11:15-ig Tuzsér és Záhony között pótlóbuszok járnak.)
  • Budapest–Brassó útvonalon közlekedő Corona és Hargita InterCity Kőbánya-Kispestig közlekedik és onnan is indul.

Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vonal:

  • A kelebiai személy- és nemzetközi gyorsvonatok Kőbánya-Kispestig közlekedik és onnan is indul.

Tapolca–Székesfehérvár–Budapest vonal:

  • A Tapolcáról 15:50-kor induló 19713-as számú vonat Budapest-Déli helyett Kelenföldig közlekedik.

Szolnok–Hódmezővásárhely vasútvonal:

  • A 17203 számú vonat módosított menetrend szerint közlekedik,

Budapest–Vác–Szob vonal

  • A Metropol EuroNight a Nyugatiig közlekedik és onnan is indul.

Egyéb érintett nemzetközi vonatok:

A Bukarest és Bécs között közlekedő Dacia nemzetközi gyors, a Záhony és Bécs közötti Hortobágy EuroCity, továbbá a Kolozsvár és Bécs közötti Transilvania EuroCity a Keleti pályaudvar érintése nélkül közlekedik.

A Keleti pályaudvar zárvatartása alatt a sűrítve közlekedő 37-es villamoson a Kőbánya felső és a Blaha Lujza tér között a BKK elfogadja a vasúti bérleteket. Az M4-es metrót a BKK sűrítve közlekedteti.

Korlátozott jegykiadás és ügyfélszolgálat

A Keleti pályaudvaron az utascsarnok és a belföldi pénztárak előtti terület is le lesz zárva a május 13-tól 26-ig tartó időszakban. Az utasok kiszolgálását a jelenlegi, Thököly út felől megközelíthető nemzetközi pénztárak területén tervezi a MÁV-START megvalósítani, ahol 4 belföldi és 4 nemzetközi pénztárablak, illetve 1 ügyfélszolgálati munkahely lesz, melyek 5:25 és 19:40 között tartanak nyitva. De várhatóan egy nap áramszünet miatt zárva lesznek. A pályaudvar zárva tartása idején, a pályaudvaron jegyértékesítő automata nem fog üzemelni. A csökkentett kapacitás és a kisebb hely miatti zsúfoltság elkerülésére javasoljuk, hogy belföldi jegyeiket a Vonatinfó alkalmazásból, vagy interneten az e-vonatjegyet választva vásárolják meg, elkerülve ezzel a sorban állást. A pályaudvar karbantartása idején az épületben található Kormányablak zárva tart.

A Kelenföld és Érd felső közötti szakasz felújításának június 14-ig tartó fázisában a Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonalon módosított menetrend szerint, de már az eredeti és a teljes útvonalukon közlekednek az elővárosi és a távolsági vonatok. Az InterCity vonatokról a továbbiakban már nem kell pótlóbuszokra átszállni. A későbbi munkafázisokhoz igazodva is lesznek változások a felújítás 2020 végére tervezett befejezéséig. A tervek szerint július 19-én fejezik be Érd felső megállóhely és a kapcsolódó vonalszakasz felújítását, addig a G43-as vonatok Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között továbbra is Érd alsó érintésével közlekednek.

További információ:

40a Budapest – Pusztaszabolcs [– Dunaújváros]

40 Budapest – Pécs

46 Sárbogárd – Bátaszék

30a Budapest – Székesfehérvár

A Budapest–Hatvan vasútvonal pályarekonstrukciójának jelenlegi fázisában várhatóan decemberig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között, jelentős korlátozásra kell számítani az itt utazóknak. Az InterCity-k helyett a Keleti pályaudvar és Hatvan között pótlóbuszok járnak, a többi vonat helyett – eltérő szakaszokon – pótlóbuszok viszik az utasokat. Sokaknak érdemes a gödöllői HÉV-járatokat választani, melyeken elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket. Utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az utasok a MÁV-csoport honlapján (www.mavcsoport.hu/bphatvan), vagy a menetrendi keresőben vagy a Vonatinfó mobilalkalmazás segítségével.

Változások a H8-as és a H9-es HÉV vonalon:

Az Örs vezér tere és Kerepes között – a térségből érkező, a szokásosnál több utas kiszolgálása érdekében – hétköznap csúcsidőben a megszokottnál kétszer sűrűbben, 7-8 percenként indulnak a HÉV-ek. Három helyett hatkocsis vonatok viszik az utasokat a H8-as vonalon hétköznap a reggeli és a délutáni csúcsidőben a legtöbb, valamint vasárnap 14 és 20 óra között minden szerelvény esetében.

A Gödöllő és Budapest közötti út gyorsabbá tétele érdekében a hétköznap reggeli csúcsidőben egyes HÉV-ek gyorsított vonatként, Cinkota és Kerepes között ezek a gyorsjáratok nem érintik:

  • az Örs vezér tere felé Szentjakab, Zsófialiget, Kistarcsa, Kistarcsa, Kórház és Ilonatelep megállóhelyet;
  • Kerepes felé Ilonatelep, Kistarcsa, kórház és Zsófialiget megállóhelyet.

A gyorsított vonatok csak a reggeli csúcsidőben közlekednek. Gödöllőről reggel minden második vonat (30 percenként) személyvonatként közlekedik, amely minden állomáson és megállóhelyen megáll. A gyorsított vonatokhoz Kerepesen helyből induló, az Örs vezér tere felé közlekedő személyvonat csatlakozik. A H9-es vonalon, a Csömör és Budapest közötti szakaszon utazóknak, hétköznap csúcsidőben Cinkota állomáson át kell majd szállniuk Budapest, illetve Csömör felé tartó szerelvényre. A Csömör és Cinkota közötti vonalszakaszon korszerű motorvonat – az elővárosi vasútvonalakról is ismerhető piros Desiro típusú szerelvény – is közlekedik. Hétköznap csúcsidőn kívül, illetve hétvégén továbbra is a megszokott rend szerint, átszállás nélkül lehet utazni ezen a vonalon.

Csömör és Kerepes között, munkanap napközben új betétjárat indul H9-es jelzéssel Kistarcsán át, ez a korábbiakhoz képest új utazási lehetőséget jelent mind a csömörieknek, mind a Kerepes felől utazóknak – többek között a kistarcsai kórházhoz vagy a bevásárlóközponthoz. Ezen az új viszonylaton is Desiro szerelvényekkel lehet utazni. Hétvégén nem változik a H8-as és a H9-es HÉV menetrendje, mindkét vonalon a megszokott rend és követési időköz szerint járnak a vonatok. Vasárnap 14 és 20 óra között három helyett hatkocsis szerelvények közlekednek a H8-as vonalon.

Változások a budapesti elővárosi forgalomban:

  • Az S80-as személyvonatok csak Budapest-Keleti pályaudvar és Pécel, illetve Aszód és Hatvan állomás között közlekednek. A Keleti pályaudvar és Pécel között óránként két pár, a reggeli csúcsidőszakban – 6 és 8 óra között – három pár vonat közlekedik. Aszód és Hatvan között óránként egy-egy vonat közlekedik mindkét irányban.
  • Pécel és Aszód között S80-as és G80-as pótlóbuszok szállítják az utasokat. Az S80-as jelzésű pótlóbuszok Pécel és Aszód között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, míg a G80-as jelzésű járatok csak a Bag, Dózsa György út 8. alatti autóbusz-megállóhelyen állnak meg.
  • A Pécel–Hatvan szakaszon gyors pótlóbuszok közlekednek, melyek Gödöllőn, a H8-as HÉV vonalán a Szabadság tér és az Autóbuszállomás megállóhelyeken állnak meg. A Szabadság tér megállóhelyen biztosítják a csatlakozást a MÁV-HÉV járataira. A vasúti jegyek, bérletek – a nemzetközi menetjegyek és bérletek kivételével – érvényesek a H8-as HÉV vonalán a Gödöllő–Budapest, Örs vezér tere viszonylaton. Aszódot – a lényegesen hosszabb közúti eljutási idő miatt – a gyors pótlóbuszok nem érintik, ezért az eljutást az Aszód és Hatvan állomás között közlekedő személyvonatok, a főváros felől pedig Pécelről a személyvonatokat helyettesítő pótlóbuszok biztosítják.
  • Munkanapokon, csúcsidőben egyes S80-as jelzésű pótlóbuszok csak Pécel és Gödöllő között közlekednek. A késő esti és kora hajnali órákban további vonatpótló járatok is közlekednek Rákos és Hatvan, Rákos és Aszód, valamint Pécel és Hatvan között.
  • A személyvonatokat pótló autóbuszoknál forgalomtechnikai okból több településen jelentősen módosulnak a megállási helyek. Isaszegen a vasútállomást nem érintve, a főútvonalon kijelölt autóbusz-megállóban állnak meg a buszok. Gödöllőn az átépítés alatt álló vasútállomást a pótlóbuszok nem érintik, helyette a Gödöllő, Szabadság téri H8-as HÉV- és az Autóbuszállomás megállóhelyeken állnak meg. A gödöllői Szent István Egyetem a MÁV-HÉV járataival változatlanul megközelíthető. Gödöllő, Szabadság tér megállóban a MÁV-HÉV járataira a csatlakozás biztosított, továbbá az autóbusz állomáson is van lehetőség vasúti jegy- és bérletvásárlásra. A gödöllői vasútállomásnál a MÁV-START mobiljegypénztárában válthatnak jegyet az utasok. A MÁV-HÉV járataira pedig a HÉV-végállomáson és Gödöllő, Szabadság tér megállóhelyen a jegy- és bérletvásárlás a BKK automatáiból is biztosított.
  • Munkanapokon reggel gyorsított HÉV vonatok közlekednek Gödöllőtől Örs vezér teréig a HÉV vonalán, amelyek Szentjakab, Zsófialiget, Kistarcsa, Kistarcsa, kórház, valamint Ilonatelep megállóhelyeken nem állnak meg. A kimaradó megállóhelyek változatlan kiszolgálása, illetve a megnövekedő utazási igények miatt betétjárat közlekedik Örs vezér tere és Kerepes között a reggeli és délutáni csúcsidőben.

Változások a távolsági forgalomban:

  • A Keleti pályaudvar és Hatvan között a miskolci, a kassai, a nyíregyházi és a debreceni InterCity-járatok helyett IC-pótlóbuszok szállítják az utasokat. Az M3-as autópályán közlekedő buszok a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcai ideiglenes autóbusz-megállóhelyről indulnak és oda is érkeznek. Az IC-k és pótlóbuszaik pótjeggyel és díjmentes helyjeggyel vehetők igénybe.
  • Hatvanból Budapestre 6:05-kor és 7:15-kor, továbbá a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcai ideiglenes megállóból Hatvanig 19:40-kor IC-pótlóbuszok is közlekednek a közvetlen és gyorsabb eljutás érdekében az M3-as autópályán. Erre a három pótlóbuszra a menetjegy, illetve a bérlet mellé is kell pótjegyet váltani, továbbá érvényesek a Budapest-bérletek és a csatlakozó jegyek, bérletek is.
  • A sátoraljaújhelyi sebes és egri gyorsvonatok csak a Hatvan–Sátoraljaújhely és a Hatvan–Eger vonalon közlekednek változatlan menetrend szerint; a miskolci gyors- és a füzesabonyi személyvonatoknak sem változott a menetrendje a Hatvan–Miskolc és a Hatvan–Füzesabony viszonylatokon. A gyors- és sebesvonatok teljes útvonalon gyorsvonati pótjegy váltása nélkül vehetők igénybe.
  • A kör-IC-k csak a Budapest-Keleti pályaudvar–Nyíregyháza, illetve a Nyíregyháza–Budapest-Nyugati pályaudvar vonalon közlekednek.

Márciustól az utasok észrevételei és vasúttársaság tapasztalatai alapján kedvezően változott a hatvani vonalon közlekedő pótlóbuszok menetrendje és menetideje.

  • A Keleti pályaudvarról induló és Hatvanig közlekedő InterCity pótlótóbuszok menetideje 70-ről 60 percre; míg a Hatvanból a Keleti pályaudvarra indulók menetideje 75-ről 65 percre csökken. A módosítások csak a Keleti pályaudvari indulási és érkezési időadatokat érintik, Hatvanból, illetve Hatvanba az eddigi időpontokban indulnak és érkeznek a pótlóbuszok.
  • A Hatvan és Pécel között közlekedő gyors pótlóbuszok – a 4:52-kor, 5:18-kor, 6:10-kor és 7:20-kor induló járatok kivételével – Isaszeg bejárati út autóbusz-megállóhelyen is megállnak.
  • A Pécelről Aszódra induló buszok 6:33 helyett 6:37-kor, 6:53 helyett 6:57-kor érkeznek, illetve az Aszódról Pécelre 4:19-kor induló busz Pécelre 5:18 helyett 5:13-kor érkezik, a péceli rövid átszállási idők miatt.
  • A Gödöllő és Pécel közötti 5:50-kor, 6:50-kor és 7:50-kor induló buszok a teljes útvonalukon 3 perccel korábban közlekednek.

Esténként még egy S80-as jelzésű busz is közlekedik Pécel és Gödöllő között, amely Pécelről 19:50-kor indul.

Aszód–Balassagyarmat vonal:

  • Az Aszód–Balassagyarmat vonalon több vonat menetrendje módosult. Május 12-ig Aszód és Galgamácsa között nem közlekednek a vonatok, helyettük vonatpótló buszok szállítják az utasokat.
  • Változás, hogy a meghirdetett vágányzári menetrendhez képest a Balassagyarmatról Vácrátótra induló vonat 5:26 helyett 5 órakor, a Vácrátótról 5:20-kor induló vonat Galgamácsáról 5:56 helyett 6:10-kor indul tovább Balassagyarmatra.
  • A Galgamácsa és Aszód között közlekedő busz Galgamácsáról 6:36 helyett 6:13-kor indul, megfelelő csatlakozást biztosítva az Aszódról Pécel felé 6:35-kor induló pótlóbuszhoz, így az utasok korábban érkezhetnek Budapestre.
  • Ebben az időszakban a MÁV-START naponta oda-vissza 5–5 vonatnál – vácrátóti útvonal-hosszabbítással, kerülő útirányon egyéb, alternatív csatlakozásokkal – biztosít eljutást a Galgamácsa–Vácrátót–Budapest-Nyugati pályaudvar, illetve a Galgamácsa–Vácrátót–Vác–Budapest-Nyugati pályaudvar között. Vácrátót és Galgamácsa állomások közti szakaszon nem állnak meg a vonatok.
  • Az Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonal állomásai és a főváros között váltott menetjegyek, bérletek a kerülő útirányon, többletmenetdíj megfizetése nélkül is felhasználhatók.

80 Budapest – Hatvan – Miskolc – Sátoraljaújhely

80aBudapest – Hatvan

78Aszód – Balassagyarmat

Itt letölthetők a tájékozódást segítő vágányzári térképek.

Vinár és Celldömölk között május 18-tól június 8-ig pályakarbantartást végeznek, a Győr–Celldömölk vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Vinár és Celldömölk között pedig pótlóbuszok szállítják az utasokat.

10Győr – Celldömölk

A Székesfehérvár–Szombathely vonalon, május 12-től 19-ig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek karbantartások miatt. A Veszprém és Ajka közötti szakaszon pótlóbuszokkal kell utazni.

20Székesfehérvár – Szombathely

25Celldömölk – Zalaegerszeg

A Balatonfenyvesi Kisvasút Balatonfenyves és Somogyszentpál közötti szakaszán május 31-ig pótlóbuszok közlekednek a Balatonfenyves és Imremajor között végzett pályakarbantartási munkák miatt.

39 Balatonfenyves GV – Somogyszentpál

A Budapest–Szob vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok május 18-tól 19-ig és 25-től 26-ig a Nagymaros és Szob között végzett pályakarbantartási munkák miatt. A Nyugati pályaudvarról 7:15-kor, 8:15-kor, 9:15-kor és 10:15-kor induló személyvonat csak Nagymarosig közlekedik.

70 Budapest – Szob

Miskolc-Tiszai pályaudvar és Szikszó között május 27-én 21:10-től június 3-án 5:45-ig végzett pályakarbantartást végeznek, emiatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Miskolc–Hidasnémeti vonalon. Miskolc-Tiszai és Szikszó között négy hajnali és két esti vonat helyett pótlóbuszokkal kell utazni. Ezek útvonala és megállói eltérnek a menetrendtől, a buszok Felsőzsolca állomást nem érintik.

90. sz. Miskolc – Hidasnémeti

A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonal Kaba és Ebes közötti szakaszán pályafelújítást végeznek. Május 26-ig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek a vonalon. A kör InterCity-k Nyíregyházáig járnak, így csak Budapest-Keleti és Nyíregyháza, illetve Nyíregyháza és Budapest-Nyugati pályaudvar között közlekednek. Budapest-Keleti és Hatvan állomás között az InterCity vonatok helyett közvetlen IC-pótlóbuszok közlekednek. A Miskolc–Szerencs–Nyíregyháza vonalon is módosított menetrend érvényes.

100 Budapest – Szolnok – Debrecen - Nyíregyháza – Záhony 2019. április 07-től 2019. május 03-ig

100c Miskolc – Szerencs - Nyíregyháza

100 Budapest – Szolnok – Debrecen - Nyíregyháza – Záhony 2019. május 04-től 2019. május 12-ig

A Kiskörei Tisza-híd felújítása miatt május 14-ig a Kál-Kápolna–Kisújszállás vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Kisköre és Abádszalók között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Március 27-től ismét lezárták a hidat a közúti forgalom elől is. Emiatt a pótlóbuszok ismét a Kiskörei Erőmű hídján és a töltéseken lévő árvízvédelmi utakon fognak közlekedni (a korábbi útvonaluknak megfelelően), de ez a menetrendjüket nem érinti.

Kál-Kápolna - Kisújszállás

A Debrecen–Füzesabony (108-as) vasútvonalon december 14-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, illetve Balmazújváros és a megyeszékhely között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A személyszállítás mintegy 8 hónapos autóbusszal történő helyettesítése a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt szükséges. A szállításokat végző Rail Cargo Hungaria (RCH) a ki- és átrakodásokhoz a macsi megállóhely teljes vágánykapacitását igénybe veszi. A vasúti kőszállítás révén legalább 22 ezer nehézgépjármű folyamatos közlekedtetésétől mentesül a közúthálózat.

A munkálatokat régészeti feltárások előzték meg, melyek sikeres lezárását követően május 2-tól megkezdődött a kőszállítás. A tervezett munkák idején – a stabil menetrend és a kiszámítható csatlakozás biztosítása érdekében – a pótlóbuszok menetideje Debrecen és Balmazújváros között csak minimálisan változik a vonatokéhoz képest; a kényelmes átszállásra tíz perc áll majd rendelkezésre. A Debrecenből Hortobágyra 13:55-kor és a Hortobágyról Debrecenbe 15 órakor induló vonat helyett a teljes útvonalon pótlóbusz szállítja az utasokat, a buszok Kónya megállóhelyen nem állnak meg. Ez a vonatpár, illetve helyettük a pótlóbusz június 14-től szeptember 2-ig közlekedik munkanapokon. A pótlás során kerekesszékkel való utazásra is lesz lehetőség, ehhez – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – legalább 48 órával előbb értesíteni kell a vasúttársaságot.

108 Debrecen - Füzesabony

Pályakarbantartási munkák miatt május 26-ig a Debrecen–Nagykereki vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Debrecen–Sáránd, illetve Nagykereki között pótlóbuszokkal kell utazni.

106 Debrecen – Nagykereki

Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomás között a tram-train vonal kiépítéséhez kapcsolódó munkálatok miatt Szeged és Hódmezővásárhely között pótlóbuszok közlekednek. A munkálatok különböző fázisához igazodó menetrend várhatóan december 14-ig, az országos menetrendváltásig érvényes. A vágányzár ideje alatt Szeged-Rókustól Hódmezővásárhelyi Népkertig a 135-ös vasútvonalat keresztező útátjárók biztosítóberendezéseit, sorompóit kikapcsolják. A vonatközlekedés esetén a forgalmat jelzőőr irányítja. Az érintett vasúti átjáróknál erre KRESZ-jelzések figyelmeztetnek.

135 Szeged – Békéscsaba

Mezőtúr és Orosháza állomás között várhatóan június 14-ig változott a vonatközlekedés, Mezőtúr és Szarvas között két pár vonat helyett, Szarvas és Orosháza között minden vonat helyett pótlóbusz jár.

Mezőtúr – Orosháza – Mezőhegyes – Battonya

A GYSEV Sopron–Győr vonalán pályakarbantartási munkák miatt május 19-ig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Sopron és Csorna között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Sopron -Győr

NEMZETKÖZI KÖZLEKEDÉS

Az osztrák vasút hálózatán végzett pályakarbantartási munkák miatt június 6-tól 12-ig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

  • Június 7-től 12-ig a Keleti pályaudvarról 6:40-kor induló rj 162-es számú vonat Salzburg Hbf és Wörg között kerülő útirányon, Zell am See érintésével közlekedik: Salzburg Hbf 12:04, Wörgl Hbf 14:37, Innsbruck Hbf 15:03, Ötztal 15:28, Landeck-Zams 15:52, St. Anton am Arlberg 16:22, Bludenz 17:04, Feldkirch 17:23, Buchs SG 17:54 csak leszállás céljából áll meg, Sargans 18:11 csak leszállás céljából áll meg, Zürich HB 19:33 érkezik meg.
  • Június 7-től 12-ig a Keleti pályaudvarról 7:40-kor, 11:40-kor, 13:40-kor és 15:40-kor induló rj vonat Salzburg Hbf érintése nélkül Passau érintésével közlekedik. A Keletiből 9:40-kor induló rj 62-es vonat Salzburg Hbf–München Hbf között nem közlekedik. Az Innsbruck Hbf állomásról 5:10-kor induló rj 49-es vonat utasait Innsbruck Hbf és Salzburg Hbf között pótlóbuszok szállítják, a vonat Salzburg Hbf állomástól közlekedik. A München Hbf állomásról 11:30-kor induló rj 65 vonat csak Salzburg Hbf állomástól közlekedik. A München Hbf állomásról menetrend szerint 13:30-kor induló rj 67 vonat Salzburg Hbf állomás érintése nélkül Passau állomáson át közlekedik.
  • Június 7-én a München Hbf állomásról 9:30-kor induló rj 63 vonat Salzburg Hbf állomás érintése nélkül Passau érintésével közlekedik. Június 8-án és 9-én a Frankfurt (Main) Hbf állomásról 5:17-kor induló rj 63 számú vonat Salzburg Hbf állomás érintése nélkül Passau érintésével közlekedik.
  • június 6/7-től június 12/13-ig a Keleti pályaudvarról 20:40-kor induló 466-os számú Wiener Walzer En vonat Salzburg Hbf-ig menetrendszerint megy, Salzburg Hbf –től kerülő útirányon, Hallwang–Elixhausen–Salzburg Gnigl–Zell am See állomáson át az alábbi módosított menetrend szerint közlekedik: Salzburg Hbf 0:24/2:30, Innsbruck Hbf 5:52, Bludenz 7:48, Feldkirch 8:10, Buchs SG 8:55, Sargans 9:12, Zürich HB 10:20 érkezik.
  • Június 6-tól 12-ig a München Hbf-ról 23:20-kor induló 463-as Kálmán Imre EN vonat módosított menetrend szerint közlekedik: München Hbf indul: 22:36, München Ost 22:49, Salzburg Hbf 1:04/4:47, Linz Hbf 6:16, St. Pölten Hbf 7:10, Wien Meidling 7:46, Wien Hbf 7:52, Hegyeshalom 8:42, Mosonmagyaróvár 8:50, Győr 9:10, Tatabánya 9:44, Kelenföld 10:20, a Keleti pályaudvarra 10:35-kor érkezik.
  • Június 7-től 12-ig a Zürich HB állomásról 10:40-kor induló rj 165 vonat Wörglig menetrend szerint, onnan kerülő útirányon, Zell am See érintéséven, módosított menetrend szerint közlekedik: Wörgl 14:43, Bischofshofen 16:33, Salzburg Hbf 17:26, Linz Hbf 18:41, St. Pölten 19:38, Wien Meidling 20:05, Wien Hbf 20:22, Hegyeshalom 21:07, Mosonmagyaróvár 21:15, Győr 21:35, Tatabánya 22:09, Kelenföld 22:41, a Keletibe érkezik 22:58-kor.

Osztrák Vasút

A szerb vasútvonalon pályafelújítást végeznek december 14-ig. Emiatt a Keleti pályaudvarról 11:57-kor induló 343-as számú Ivo Andrić nemzetközi gyorsvonatról a kelebiai állomáson át kell szállni egy másik szerelvénybe, amely Újvidék (Novi Sad) állomásig közlekedik. Újvidék és Belgrád között nincs vasúti közlekedés. Belgrádba a továbbutazás menetrend szerinti autóbuszokkal lehetséges, melyekre a vasúti menetjegyek nem érvényesek. Az Újvidék és Belgrád között közlekedő buszok menetrendje a következő hivatkozáson keresztül érhető el: http://www.bas.rs/RedVoznje.aspx?lng=sl

A szerb vasúton végzett pályakarbantartási munkák miatt december 14-ig a 341/340-es számú Beograd gyorsvonat csak Budapest-Keleti pályaudvar–Kelebia–Budapest között közlekedik.

A Wien Hbf–Budapest-Keleti pályaudvar–Beograd útirányon át közlekedő 345/344-es számú Avala EuroCity vonat változatlan menetrenddel, de csak Wien Hbf–Budapest–Wien Hbf viszonylaton közlekedik.

A vágányzár ideje alatt Szerbia felől Budapest-Keleti pályaudvarig az eljutás Újvidék (Novi Sad) kiindulási állomással, kelebiai átszállással, a módosított menetrend szerint közlekedő 342-es számú Ivo Andrić nemzetközi gyorsvonattal lehetséges. A vonat Kelebiáról 14:46-kor indul, Budapestre 18:04-kor érkezik.

A belföldi forgalomban Budapest-Keleti–Kelebia–Budapest-Keleti között az alábbi változások léptek életbe február 1-től:

  • A Keletiből pályaudvarról 7:57-kor induló, új 7922-es számú vonat közlekedik Kelebiáig,
  • Kelebiáról 12:46-kor induló, új 7925-ös számú vonat közlekedik Budapest-Keleti pályaudvarra,
  • Kelebiáról 16:46-kor induló, új 7923-as számú vonat közlekedik Budapest-Keleti pályaudvarra.

INFORMÁCIÓK A RÁDIÓK KÖZLEKEDÉSI HÍREIBEN

A fenti vágányzárakról és az ezzel együtt járó korlátozásokról, menetrendi változásokról hétfőtől péntekig érdemes meghallgatni a MÁVINFORM menetrendszerű bejelentkezéseit is a különböző rádióadásokban.

A Kossuth Rádió Hajnal–Táj című műsora 5: 28-kor a hírek előtt, egy óra múlva pedig a 180 perc című műsor hírei előtt 6: 28-kor kapcsolja adásba ügyeletes kollégánkat. A Kossuthon a délutáni Krónika hírei után 16:08 körüli időpontban hallható a MÁVINFORM.

A Magyar Katolikus Rádió hallgatóit a nap indulásakor 6:30-kor és 7:30-kor tájékoztatjuk a vasúti közlekedési helyzetképről.

A Karc FM-en és a Sláger FM rádióban reggel 7 és 8 órakor, továbbá a 16 órás hírek után hangzanak el a MÁVINFORM aktuális hírei.

Az ideiglenes menetrendi változásokról bővebb tájékoztatás a MÁVDIREKT információs szolgálatánál a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon kérhető. Telekom hálózatból a +36 (30) 499 4999-es, Telenor hálózatból a +36 (20) 499 4999-es számon érhető el a MÁVDIREKT. A részletes menetrend megtalálható a www.mavcsoport.hu internetes honlapon a Vágányzári hírekben. A GYSEV vágányzári menetrendjei itt olvashatók.

Fotó: MTVA/Róka László

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vonat

keleti pályaudvar

máv

utazás

menetrend