Kényelmesebb és gyorsabb az utazás: sok városból jobban elérhető lett Budapest

HelloVidék   
  Megosztom
Kényelmesebb és gyorsabb az utazás: sok városból jobban elérhető lett Budapest

A MÁV-START május 27-től sűríti a reggeli vonatok menetrendjét a legnagyobb utasforgalmú Budapest-Nyugati pályaudvar–Cegléd–Szolnok és Budapest–Cegléd–Kecskemét elővárosi vonalakon. A térségi települések, köztük Szolnok, Kecskemét, Cegléd, Monor és Üllő lakosai gyakrabban, rövidebb menetidőkkel utazhatnak az elmúlt évek egyik legjelentősebb és legtöbb utast érintő fejlesztésének köszönhetően. Első lépésként a fejlesztés az egyik legforgalmasabb, ceglédi elővárosi vonalat érinti, de a vasúttársaság a többi elővárosi vonalon is vizsgálja a hasonló lehetőségeket.

A távolsági vonatok megállási helyeinek módosításával, a menetidők csökkentésével javul a menetrend az érintett vonalakon, de több vonatot is forgalomba állítanak, így az utasok kényelmesebben utazhatnak, több szabad ülőhelyet találnak. A menetrendi fejlesztés eredményeként Budapest felé jelentősen javul a reggeli eljutási lehetőség, olvasható a MÁV-START közleményében.

  • Öt távolsági vonat 10-18 perccel rövidebb menetidővel közlekedik Kecskemétről, Szolnokról és Ceglédről Budapestig – gyorsvonati megállással.
  • Cegléd–Budapest-Nyugati pályaudvar között 30 percenként közlekednek a gyors és sebesvonatok.
  • Szolnokról és Kecskemétről munkanapokon két-két új gyorsított vonat indul (Szolnokról 4:40-kor és 5:40-kor, Kecskemétről 5:13-kor és 6:13-kor).
  • A Z50-es zónázó és az S50-es monori személyvonatok 20 perc helyett egységesen 30 percenként közlekednek, ezeket egészítik ki az új gyorsított és gyorsvonatok, így a legtöbb településről óránként három helyett négy vonat lesz Budapestre.
  • Munkanapokon 5:41-től 7:11-ig 30 percenként négy új, modern FLIRT motorvonatból álló járat indul Üllőről, amelyek Kőbánya-Kispestig csak Vecsésen állnak meg. A vonatok Martonvásárig, Kápolnásnyékig, illetve Székesfehérvárig közlekednek, ezzel közvetlen kapcsolatot biztosítanak Kelenföldre, így átszállási lehetőséget kínálnak más dunántúli célállomásokra is.
  • A reggeli időszakban Cegléd és Szolnok felé, valamint a délutáni és az esti időszakban, munkanapokon a Szolnokig közlekedő zónázó vonatok és a Debrecen felé közlekedő sebesvonatok kisebb mértékű bővítésére, viszonylatainak módosítására került sor. Például a Budapest-Nyugatiból Záhonyba, kora reggel közlekedő 6260-as számú személyvonat ezentúl S51-es személyvonatként jár az elővárosi vonalszakaszon. Új vonatpár közlekedik Budapest és Debrecen között, a Nyugati pályaudvarról 21:28-kor indul.

A vonatok közlekedésével kapcsolatos információk a MÁV-START honlapján érhetők el; valamint minden érintett járatra rá lehet keresni az Elvira, továbbá az Android és iOS platformon működő Vonatinfó alkalmazás menetrendi keresőjében is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

máv

vonat

vonatközlekedés

utazás

tömegközlekedés

fejlesztés

budapest

cegléd

szolnok

kecskemét