Gombászok figyelem: így szigorodott a gyűjtéssel kapcsolatos jogszabály

HelloVidék   
  Megosztom
Gombászok figyelem: így szigorodott a gyűjtéssel kapcsolatos jogszabály

Általánosságban nem lehet beszélni a Mecsekben található gombafajtákról, hiszen megjelenésüket inkább az időjárás, és egyéb tényezők befolyásolják, mintsem az évszakok. Ezenfelül a Mecsekben rendkívül változatos a gombafelhozatal, amelyeket akár családi gyűjtés keretében is leszedhetünk - írja a bama.hu.

A portál szerint a szakértők azt tanácsolják, ha még nem voltunk gombát szedni és most először indulunk gyűjtésre, akkor érdemes a vargányákat keresni, mivel azok között igen kevés a mérgező, ráadásul könnyebb megkülönböztetni őket más fajtáktól.

A leggyakrabban a vargányát gyűjtik és kínálják eladásra, mivel a köztudatban a legízletesebb gombafajtaként tartják számon. Az országban a jelenlegi jogszabályok szerint mintegy hetvenöt fajta árusítható. A legtöbben a sárga rókagombát, a szegfűgombát és a nyári vargányát hozzák a csarnokba ellenőrzésre. Azt azonban meg kell említeni, hogy az elmúlt napokban az esti órák meglehetősen hűvösek voltak, ezért sok őszi faj is megjelent az erdőkben. Viszont amennyiben melegebbek lesznek az éjszakák, akkor a vargánya fog dominálni, ugyanis melegkedvelő révén szüksége van a napközbeni huszonkét fokra és az éjjeli tizennégyre

– emelte ki Orbán Imre, gombaszakellenőr.

Az eladás tekintetében az árakat az szabja meg, hogy mennyit sikerül összeszedni az elmúlt napokban, de attól is függ, hogy mennyit kell érte menni. Most még kevés a gomba az erdőkben, így jelenleg magasabb áron adják a gombákat. A portál szerint a rókagombát kiemelten magas áron, 5000 forintért adják kilóját, de az őzlábért csak 3000-et kérnek az árusok. A népszerű pörkölt alapanyagnak használt vargányát pedig már 4000 forintos kiló áron is megvehetjük.

Szigorúbb szabályozásra lehet számítani

Még áprilisban történt jogszabály módosítás, ami kimondja, hogy a lakosság magáncélra két kiló gombát gyűjthet engedély nélkül az állami erdőkben. Ha árusítani szeretnénk őket, szükség van egy őstermelői kártyára, amelybe bele van írva, hogy jogosult erdei termények gyűjtésére.

Ez még nem minden: kell egy gyűjtési engedély is, amit lehet kérni az állami erdő vagy magánerdő tulajdonosától. Az iratokon kötelező két tanút és a tulajdonos telefonszámát is feltüntetni, hogy később le tudják ellenőrizni az irat hitelességét.

Változás még az is, hogy az új gombaminőségi engedélyen rajta kell lennie az árusok lakcímének, nevének és az ellenőrzést végző személy nyilvántartási kódjának utolsó négy számjegyének is, ugyanezek a szabályok vonatkoznak a magáncélra gyűjtő gombászokra is. Az árusok 600 ezer forintig adómentesen tudják értékesíteni a gombákat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gomba

gombaszakértő

gombagyűjtés

gyűjtögetés

szedés

gombász