Történelmi pillanat: felújítják az ország egyik leglepukkantabb vasúti állomását

HelloVidék   
  Megosztom
Történelmi pillanat: felújítják az ország egyik leglepukkantabb vasúti állomását

A miskolci Tiszai pályaudvaron folytatják az utasperonok felújítását. A vasúttársaság az 1960-as években épült betonszerkezetű perontetőket 2016-től folyamatosan újítja fel. Legelőször a „D” perontető készült el 2016-ban, ezt követte a „C” peron 2017-ben, idén pedig az állomásfelújítási program keretében az utolsó, „B” perontető is megújul.

Az első ütemben augusztus 30-ig a peron „B” felén dolgoznak, a második fázis várhatóan augusztus 31-től október 30-ig tart, ekkor a peron „A” felét zárják le az utasforgalom elől és újítják fel. A munkák során a perontető pilléreit, a megrepedezett födémszerkezetet megerősítik, a hibákat kijavítják, a felülettisztítást homokszórással végzik, majd lefestik a perontetőt. Rugalmas és hatékony szigetelés készül a tetőfelületre, a vízelvezetés rendszere is új lesz. A jelenlegi peronvilágítást is korszerűsítik, mint ahogyan a peronon lévő utastájékoztató berendezéseket.

A peron felújításának beruházója a MÁV Zrt., kivitelezője a MÁV FKG Kft, a beruházás 252 millió forintba kerül. A fejlesztés eredményeként Miskolc-Tiszai pályaudvar mindhárom perontetője egységes megjelenéssel, a kor elvárásainak megfelelő tájékoztató rendszerekkel felszerelve az utasok kényelmét szolgálja.

A vasúttársaság az utas áramlásoknak megfelelően átszervezte a vonatok érkezési és indulási vágányait, a menetrendszerű vonatközlekedés biztosítása érdekében. A karbantartási munkák ideje alatt vonatkésések nem várhatók.

Fotó: MÁV

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vasút

máv

peron

miskolc

vonat

miskolc-tiszai

tiszai pályaudvar

állomás

megálló

pályaudvar